Várpalotai Bányász SK – Szentgotthárdi VSE 31-25 (19-12)
VBSK: Kara, Bogdány, Jámbor (kapusok) – Végh, Szöllőskei 3, Foki M. 4, Fülöp 8, Gáspár R. 1, Gaál 5, Elekes, Huber 1, Gáspár I. 2, Halupka 2, Györe 3, Borbély A., Surguta 2
Vezetőedző: Soha Gergő
Kiállítás: 8 ill. 6 perc
7m-es: – ill. 8/5
Tavaly a nyitófordulóban találkozott a két együttes és a vasiak alaposan megizzasztották a palotai legénységet. Akkor 3 góllal győzött a VBSK, majd az idegenbeli találkozón már 5 volt a különbség a két csapat között. Az idei szezont egy Tarján elleni sikerrel kezdte a Szentgotthárd, de azóta mindössze egy döntetlenre futotta erejükből. Igaz, azt a listavezető fürediek ellen szerezték! Az idei összecsapás elején beragadt a startnál a Gotthárd. Fülöp és Szőllöskei 2-2 góljával 4:0-val robbantott a Bányász megalapozva a mérkőzés hangulatát. Az első vendég gólt követően is lendületben maradtak a palotaiak és ez szerencsére a szünetig kitartott. 7 gólos hazai vezetésnél mehettek az öltözőbe a csapatok.(19:12) A szünetet követően se sokat változott a játék képe. A Bányász végig 7-8 gólos távolságban tartotta ellenfelét, ígyszurkolóinknak nem kellett izgulniuk. A vége magabiztos várpalotai siker.(31:25) A folytatásban ahhoz a Győrhöz utaznak a fiúk, akik sajnálatos módon pontot tudtak rabolni Palotáról a bajnokság 1. fordulójában illetve tavaly hazai pályán is diadalmaskodtak a Bányász felett. (34:27) Van tehát mit törlesztenünk irányukban!