Várpalotai Bányász SK – MAFC-BME 30:27 (13:16)
Várpalota, 140 néző
Vezette: Kovacsik, Polgár
VBSK: Csomay, Nagy, Jámbor (kapusok) – Elekes 5, Szöllőskei 1, Végh 3, Erőss 1, Fülöp 2, Dobos 2, Somogyi 3, Hegyesi 5, Járási 5, Gáspár I., Hanák, Ignácz, Borbély A.
Vezetőedző: Soha Gergő
Kiállítások: 8 ill. 8 perc
7m-es: 6/4 ill. 3/3
Idegenbeli vereség után hazai közönség előtt javíthatott eddigi bajnoki szereplésén a VBSK. Az ellenfél ezúttal is egy újonc gárda a MAFC-BME csapata volt. Ha lehet így fogalmazni a mezőny „fekete lova” nem is feltartott kezekkel érkezett a Bakonyaljára és a budapesti „egyetemisták” bizony alaposan megizzasztották a Bányász fiúkat.
A félidő első 15 percében végig fej-fej mellett haladtak a csapatok hol a Palota, hol pedig a fővárosiak vezettek 1-1 góllal. A 16.perben Végh Szabolcs góljával sikerült az addigi legnagyobb különbséget kibrusztolnia a hazaiaknak (10:7). Ez azonban nem tartott sokáig és 11:11-nél újra utolérte ellenfelét a MAFC. 13:13 után a szünetig hátralévő szűk 4 percben pedig sajnos csak ők találtak a hálóba, ráadásul háromszor is, így a szünetben 13:16-ot mutatott a Gál Gyula sportcsarnok eredményjelzője.
Fordulás után ismét vendég gól következett így kialakult az addigi legnagyobb különbség a két csapat között.(13:17) A Bányász nem találta a fogást ellenfelén és a 40. perc zárásakor Pákozdi hétméteresével már 5 gól volt a vendégek előnye! Ha nem is viharos léptekben, de a következő bő 10 perben a VBSK sikeresen ledolgozta hátrányát. (51. perc: 25:25) Ebben az időszakban sikerült minimalizálni a hibák számát valamint kellett hozzá Elekes Kristóf eredményes játéka is. A záró 10 percben a VBSK átvette a vezetést, majd Elekes és Hegyesi révén már 4 góllal is vezettek a vörös-feketék.
Nagy hajrá volt! Végül heroikus küzdelemben, a vártnál sokkal nehezebben, de otthon tartotta a 2 bajnoki pontot a Bányász.
Végeredmény: 30:27