Értékes győzelem Szombathelyen

SZOMBATHELY – VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ SK 30:33 (18:19)
Szombathely 100 néző
V.:Gyalog Erika és Szűcs András
VBSK:Csomay,Nagy R.,Bogdány(kapusok) – Oszkó,Végh 3,Foki M. 1,Fülöp 10,Zergi,Tolnai 4,Somogyi,Bajnóczi 6,Hegyesi,Hegyi 1,Csóka 4,Ignácz 3,Dröszler 1
Edző:Soha Gergő
Kiáll.:2 ill. 10 perc
7m-es:4/2 ill. 2/2
Nehéz mérkőzésre számíthatott a palotai csapat a vasi megyeszékhelyen. Az egykori válogatott Iváncsik Gergő nevével fémjelzett alakulat újoncként magabiztos győzelmet aratott a balatonfüredi fiatalok ellen hazai pályán, majd Kisbéren is győzedelmeskedni tudott szoros csatában. Ezek után kissé meglepő volt talán ácsi vereségük, de az Egyetemi Sportcsarnokban bárki ellen képesek komoly ellenállást kifejteni.
Jól kezdte a találkozót csapatunk,de 1-2 gólnál nagyobb előnyt nem tudott kicsikarni és a 9. percben már a hazaiak voltak előnyben(4:3). Szerencsére néhány perc alatt rendezte sorait a Palota és a 13. percben már újra VBSK előnyt jegyezhettünk fel a mérkőzésen rendkívül gólerős Fülöp jóvoltából (7:8)
Ezt még kiegyenlítette a Szombathely, de a félidő lefújásáig rendre a Bányásznál volt az előny.
A pihenőt követően Lang révén ismét egyenlítettek a vasiak, de ezzel el is lőtték utolsó puskaporukat. A Palota 2-3 gólos távolságban tartotta mindvégig ellenfelét, sőt a záró 5 percre ez az előny már 4 gól is volt a VBSK javára.
A mérkőzés utolsó találatát a vörös-feketék játékosa Ignácz Krisztián jegyezte. (30:33)
SZÉP VOLT FIÚK!
Legközelebb október 24-én vasárnap 18 órától láthatja kedvenceit a várpalotai nagyérdemű.Ellenfelünk ezúttal az Ácsi Kinizsi gárdája lesz.
Jó szerencsét!
Hajrá Bányász!