VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ (NB II) – GYŐRI ETO-UNI FKC (NB I/B) 23:37 (9:20)
Várpalota, 100 néző
V.: Barna Viktor és Kovács Bence
VBSK: Kara, Jámbor (kapusok) – Elekes, Végh 1, Szöllőskei 8, Foki M 5, Fülöp 2, Somogyi 3, Hegyesi, Gáspár I. 3, Gáspár R., Ritterwald, Györe, Ódor, Borbély, Surguta
Edző: Soha Gergő
Kiállítás: 8 ill. 10 perc
7m-es: 4/4 ill. –
Több évnyi távollét után indult ismét a Magyar Kupa küzdelmeiben a Várpalotai Bányász csapata. Csapatunk ellenfele a nagy terveket szövögető Győri ETO-UNI FKC együttese volt. Ha a híreknek hihetünk, ellenfelünk erős anyagi háttérrel rendelkezik és több rutinos, egykori NB I-es játékossal erősítette meg sorait. Tavaly nyáron ült a kispadra Bencze József, aki a Csurgó és a Kecskemét trénere volt korábban az I.osztályban. Néhány hete pedig érkezett sportigazgatói posztra Kilvinger Bálint, aki ismerős lehet a palotai szurkolóknak is, hiszen a Komló színeiben több alkalommal játszott a VBSK ellenfeleként az NB I/B-ben, majd játékosként és edzőként is sokat tett a Komló NB I-es gárdájának eredményes szerepléséért. A zöld-fehéreknek tehát nem titkolt célja, hogy az egykori IHF kupagyőztes klub újra a sportág honi élvonalában szerepeljen.
Rendkívül fiatal átlagéletkorú csapatunknak előzetesen nem sok esélye volt a továbbjutás kivívására, de az ilyen megmérettetések rendkívül hasznosak tudnak lenni a jövőre nézve.
A papírformának megfelelően vendég gólokkal kezdődött a mérkőzés és a sokat hibázó hazaiaknak is köszönhetően mindössze szűk 1/4 óra elteltével előnyük már 6 gólosra duzzadt ( 6:12). Az első félidő utolsó harmadában a Bányász mindössze 1-szer(!) talált be a győriek hálójába, így azok a pihenőre el is döntötték a mérkőzést ( 9:20) A folytatásban már kiegyenlítettebb küzdelem folyt a pályán,de ekkor sem férhetett kétség hozzá, hogy jelenleg melyik a jobb csapat. A VBSK-nak lett volna lehetősége egyjegyűvé alakítani a különbséget, de nem sikerült és végül 14 gólos megérdemelt ETO győzelemmel zárult az egyébként rendkívül sportszerű találkozó.