Foki Dávid 19 éves, az őszt még a Bányász színeiben kezdte, de ettől az évtől a Nemzeti Kézlabda Akadémia (NEKA) ifjúsági I. osztályú és az NB I/B-ben szereplő csapat tagja
Papp Bertalan 18 éves utánpótlás válogatott a NEKA NB I/B-s illetve ifjúsági I. osztályú csapatának tagja
Pál Eszter 17 éves utánpótlás válogatott, EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) III. helyezett játékosa, a Dunaújváros NB1, illetve ifjúsági I. osztályú csapatának tagja,
Ubornyák Dávid 21 éves felnőtt válogatott, az NB1-ben kitűnően szereplő Gyöngyösi Kézilabda Klub játékosa
Mi a közös bennük?
Mindannyian olyan várpalotai fiatalok, akik Grüll Gábor a Nepomuki Szent János Katolikus Iskola testnevelő tanára és a Várpalotai Bányász Sportkör utánpótlásedzőjének kezei alatt fejlődhettek egykoron.
Gábor érdemei elismeréséül az év edzője díjban részesült városunkban, amihez ezúton is nagy gratuláció jár a Tanár Úrnak! Reméljük még sok-sok ilyen tehetséget sikerül kinevelnie a várpalotai és ezáltal, a magyar kézilabdának, mint ez a négy fiatal, akiket most megpróbálunk kicsit jobban megismertetni az olvasókkal.
A tehetséges kézilabdázókat egy rövid kérdezz-felelekre invitáltuk, amellyel igyekeztünk kicsit közelebb hozni olvasóinkhoz és egyúttal bemutatni őket közönségünknek!
- Kezdésnek adódik a kérdés, hogy mikor „ejtett rabul” a kézilabda, minek a hatására döntöttél úgy, hogy márpedig te ezt a sportot szeretnéd minél magasabb szinten űzni?
Foki Dávid: Számomra már kicsiként is a labda volt a minden. 7 éves koromban találkoztam a kézilabdával testnevelő tanárom Grüll Gábor által. Az első pár edzés után bennem eldőlt, hogy én kézilabdázni szeretnék. Nagyon sok labdajáték vonzott és érdekelt, de valahogy a kézilabda maradt, ami teljesen megfogott.
Pál Eszter: Az óvodában hirdették a lehetőséget, mivel szüleim kézilabda rajongók, édesapám anno Győrben a Rába ETO csapatában játszott, engem is edzésre vittek. Talán akkor határoztam el, hogy ez a sport nekem nemcsak hobbi lesz, amikor az egyik edzésen az edző megdicsért, hogy milyen ügyesen passzolgatok.
Papp Bertalan: Ha jól emlékszem harmadik osztály végén kezdtem el kézilabdázni. Az összes barátom ezt a sportágat űzte, így engem is elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy kipróbáljam magam. Nagyon megtetszett a játék, élveztem az edzéseket és a mérkőzéseket. Miután sikerélmények értek csapatszinten és egyénileg is, jött a gondolat, hogy akár magasabb szinten kézilabdázhatnék.
Ubornyák Dávid: Szerintem már a legelején rabul ejtett, amikor csak elkezdtem az alapokat. Szerencsére egy nagyon jó társaságba csöppentem, akik a mai napig a barátaim, pedig ők már régen abbahagyták a kézilabdát. Amikor komolyabbra fordult a dolog az a Veszprémbe igazolásommal kezdődött, ugyanis ott mindenki úgy edzett, úgy készült, hogy az első osztályban szeretne minimum játszani.
- Soha nem érezted úgy, hogy „Ezt én nem csinálom tovább”?
Foki D.: Sajnos volt egy időszakom, amikor sokat voltam sérült. Akkor úgy éreztem, hogy nekem ez nem kell többé, de ez csak pillanatnyi fellángolás volt, felépültem és folytattam a munkát.
Pál E.: Nem, mert amikor hullámvölgybe kerültem, akkoris csak az a cél lebegett a szemem előtt, hogy NB-I-es kézilabdázó szeretnék lenni.
Papp B.: Sosem gondoltam arra, hogy abbahagynám a kézilabdát. Mindenki életében vannak hullámvölgyek, így természetesen az enyémben is, de sosem éreztem úgy, hogy ez lenne a megoldás, inkább ez segített át a problémákon. Ha esetleg nem lehetek profi játékos sem tudom magam elképzelni sport nélkül, akkor is hobbi szinten űzném a munkám mellett.
Ubornyák D.: Előfordult néha, amikor egy-egy nagyon kemény edzés után csak ültünk az öltözőben, de ez persze csak átmeneti állapot volt, senki nem gondolta komolyan és csak a fáradtság miatt lehetett.
- Van vagy volt példaképed eddigi pályafutásod során? Esetleg helyi szinten volt olyan korábbi VBSK játékos, aki a játékával vagy a hozzáállásával inspirált?
Foki D.: Egészen kis koromtól fogva kijártam a felnőtt hazai meccsekre a szüleimmel. Szerintem nem is volt olyan, hogy nem voltunk ott. Engem inkább az motivált, hogy idővel én is ott legyek a pályán a „nagyok” között. Tolnai Péter volt az, akinek a hozzáállása és küzdeni akarása volt példamutató számomra, valamint későbbi edzőm Soha Gergő, aki inspirált a „nem adom fel” hozzáállásával. Kimondottan fő példaképet sosem állítottam magam elé, inkább több élsportoló mentalitására néztem fel.
Pál E.: Az első játékos, akire felfigyeltem egy fehérvári NB-I-es mérkőzésen Triscsuk Krisztina volt, nagyon tetszett az ő elhivatottsága és máig figyelemmel kísérem pályafutásást. A másik nagy kedvencem Eduarda Amorim, aki nemcsak támadójátéka miatt, hanem a védekezésben nyújtott teljesítményével is nagy hatást gyakorol rám.
Papp B.: Nagyon sokan inspirálnak a kézilabda pályán és azon kívül is. Felnézek a szüleimre, de természetesen vannak kedvenc játékosaim is, akik ösztönöznek a pályán mutatott tudásukkal. Gyermekkori kedvencem Iváncsik Tamás volt, aki ellen volt szerencsém játszani az idei szezonban, ami számomra hatalmas élmény volt. Régebben sokat jártunk a Bányász meccseire, emlékszem nagyon lenyűgözött Gebhardt Ádám játéka, de szerettem nézni Soha Gergőt is a pályán.
Ubornyák D.: Igen vannak példaképeim elég sok és mindenki más miatt, ezért egyet sem tudnék kiemelni. Amikor kisebb voltam akkor voltak VBSK játékosok is példaul: Mazák Lali, Soha Gergő, Habuczki Tamás.
- Ha még nem érted el, mi az, amit szeretnél ebben a sportágban elérni?
Foki D.: Most azon dolgozok, hogy meghatározó játékos legyek az új csapatomban. De a legfőbb cél, hogy az NB1-ben játszhassak és szeretnék a válogatottban is bemutatkozni idővel. Későbbiekben, ha adódna egy külföldi ajánlat valamelyik élvonalbeli csapattól szívesen élnék vele.
Pál E.: Nekem a legelső célom a kézilabdával kapcsolatban az volt, hogy az utánpótlás válogatottba kerülhessek, ez két évvel ezelőtt teljesült. Az itt elért legnagyobb sikerem, hogy részt vehettem az Európai Ifjúsági Olimpia Fesztiválon (EYOF) Azerbajdzsánban, Bakuban, ahol a magyar válogatott színeiben bronzérmet szereztünk. Ez mindenki számára hatalmas élmény volt, mert ez az olimpiai játékok kicsinyített mása – minden úgy történik, mint a felnőtt olimpián – több sportágban, különböző nemzetek sportolói versengenek egymással. Olimpiai faluban laktunk, a nyitó ünnepélyen minden nemzet bevonult, fellobbant az olimpiai láng. Az eddigi legértékesebb érmemet itt szereztem. Az álmom, amiért 4 évvel ezelőtt Dunaújvárosba költöztem az, hogy az NBI-es csapatban oszlopos tagja legyek és bemutatkozhassak a felnőtt válogatottban is.
Papp B.: A célomig még hosszú út vezet, de szeretnék profi játékos lenni és a kézilabdából megélni. Ha úgy hozza az élet egyszer szívesen kipróbálnám magam külföldön is.
Ubornyák D.: Én még nagyon messze állok attól, amit el szeretnék érni, de kisebb célokat már sikerült amikor Gyöngyösre igazoltam és legnagyobb reményeink szerint, hogy a következő szezonban a nemzetközi kupában is megmutathatjuk magunkat.
- Mennyire lehet összeegyeztetni a tanulással a nagyobb mennyiségű edzésmunkát? Okozott ez valaha nehézséget?
Foki D.: Nem mondom, hogy sosem okozott nehézséget, de komolyabb problémám sosem volt. Edzés előtt vagy után szerintem bőven elegendő idő van arra, hogy fel tudjunk készülni a másnapi sulira.
Pál E.: Nem. Szívesen tanulok, 11 osztályos vagyok a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban, ahol minden segítséget megadnak, támogatnak. Köszönettel tartozom az iskolámnak.
Papp B.: Nehezebb dolgunk van a tanulásban azoknál a társainknál, akiknek nincs napi kettő edzése, mivel sokkal kevesebb az időnk, amit a tanulásra fordíthatnánk. Ennek ellenére én úgy gondolom, hogy meg lehet oldani hogyha az ember tesz érte. Illetve fontosak a tanulmányaink, hiszen gondolni kell a sport utáni életre, és az esetleges sérülésre. Én idén végeztem a középiskolával, remélem jövőre arra is tudok válaszolni, hogy milyen egyetem mellett csinálni ugyanezt.
Ubornyák D.: Ez egyénfüggő ki mennyit tanul. Nekem személy szerint sosem okozott problémát. Ha van kitartás és szorgalom ez nem jelenthet gondot.
- Maga a sport révén esetleg nő a baráti köröd, egyre több az ismerős?
Foki D.: Szerintem igen. Nagyon sok új embert ismertem meg a kézilabda által és kötöttem új barátságokat.
Pál E.: Természetesen. Nagyon sok embert ismertem meg a sport által. Mindig örömet okoz számomra régi csapattársakkal, ellenfelekkel találkozni. Ennek főként a válogatott összetartásokon van különleges hangulata.
Papp B.: Minél magasabb szintre jut az ember annál több az ismerős. Mivel az ország minden pontjáról (akár külföldről is) vannak csapattársaim, így szinte bármerre járok össze tudok futni egy-egy baráttal. Valamint a tornák és a válogatott összetartások során is új kapcsolatokat lehet kötni.
Ubornyák D.: Igen, mindenképpen az új csapatba kerüléskor fontos, hogy minél előbb beilleszkedj, barátokra találj és nekem ez Gyöngyösön gyorsan ment. Befogadó társaságra találtam és szerintem az új igazolásaink is hamar beilleszkednek.
- Mi jut eszedbe, ha azt hallod Várpalota?
Foki D.: A hely, ahol minden kezdődött. Itt nőttem fel, itt szereztem az első sikereimet iskolai és sport szinten. Nagyon sok barátot és ismerőst szereztem, tehát ez a város adta a jövőm alapjait.
Pál E.: A szülővárosom, az otthonom. Mindig szívesen jövök haza
Papp B.: A Várpalota szó hallatán először a családomra és az otthonomra gondolok. Viszont ha a Várpalota és a kézilabda szót hallom együtt akkor eszembe jutnak azok a mérkőzések, melyeket a barátaimmal szurkoltunk végig kiskoromban, ezek nagyon fontos emlékek a mai napig számomra.
Ubornyák D.: Otthon. Ide jövök mindig haza kiskori barátokhoz, barátnőmhöz és ha úgy adódik, akkor meg egy hazai meccsre is lemegyek!
- Mi kell ahhoz, hogy a jövő tehetségei is elérjék céljaikat? Mit tanácsolnál nekik?
Foki D.: Szerintem mindenkinek fontos, hogy legyen egy célja! Ha megvan a célod akkor már csak akarat, alázat és munka kell hozzá, meg persze megfelelő türelem és elhivatottság.
Pál E.: Legfontosabb a szorgalom, a kitartás és az alázat. A cél meghatározása és a küzdelem addig, még el nem érjük.
Papp B.: Biztos vagyok benne, hogy ezt már nagyon sokszor hallották olyan emberektől is, akik sokkal többet értek el mint én, de a legfontosabb az, hogy soha ne adják föl. A kemény munka és a küzdelem az, ami eljuttathatja őket az álmaikig.
Ubornyák D.: Akarj győzni! Mindenben és dolgozz annyit ammennyit csak bírsz, mert szerintem a tehetség csak egy bizonyos szintig elég.
- Eddigi edzőid közül ki volt rád a legnagyobb hatással, illetve mi a véleményed Grüll Gáborról, milyen volt vele dolgozni?
Foki D.: Úgy érzem Grüll Gábor volt rám a legnagyobb hatással. Tőle tanultam meg az alapokat, amiket később kamatoztatni tudtam. Ha valami problémám vagy nehézségem adódott segített megoldani a dolgokat, vagy rávezetett, hogy megtaláljam a legjobb megoldást. Véleményem szerint egy nagyon jó edző: türelmes, ami fiatal korban fontos és mindig megtalálta azt a módszert, amivel motiválni tudott minket. Szerettem vele dolgozni. Az edzések mindig jó hangulatban teltek. Nagyon sok tornára elvitt minket, ami a fejlődésünket szolgálta. Amellett, hogy rengeteg élményt és emléket szereztünk ezeken a tornákon, jelentős sikereket is elértünk. Köszönök neki mindent!
Pál E.: Elsőként Sulyok Erzsébetet említem, ő a Székesfehérvár várpalotai fiókcsapatában foglalkozott velem és javasolt a fehérvári anyaegyesületnek.Ott Nagy Beatrix vezetésével országos sikert értünk el, az Erima bajnokságban ezüst érmet nyertünk U10-es korosztályban. Szedlák Nikolett az Éles KISE kiváló edzője pályafutásom meghatározó embere volt. Veszprémi színekben a nemzetközi Cell kupán szép eredményt értünk el. Meggyes Ritával, már dunaújvárosiként, az országos diákolimpia négyes döntőjében szerepeltem. Vártok Ákos (egykori várpalotai) figyelt fel rám és adott lehetőséget arra, hogy 16 évesen az NB-I/B-ben a csapat meghatározó játékosa legyek. Jelenlegi edzőm, Illés Márton révén a nyári felkészülést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB-I-es felnőtt csapatában kezdem. Grüll Gábor 7 évig volt a kiváló testnevelőtanárom. Elhivatottságával és maximalizmusával magával ragadott. Sokoldalúságát mutatja, hogy több sportágban is nagyszerű eredményeket ért el velünk. Személy szerint kézilabdásként, magasugrásban Gábor bácsi irányítás mellett megyei bajnok lettem.
Papp B.: Pályafutásom során sok nagyszerű edzővel dolgozhattam együtt. Várpalotán Grüll Gáborral és Soha Gergővel, Székesfehérváron Dolezsál Károllyal és Molnár Csabával, illetve a Nekán Kopornyik Zsolttal és Sótonyi Lászlóval. Mindannyiuknak nagyon sok mindent köszönhetek. Grüll Gábor megszerettette velem a sportot és megtanította annak alapjait amelyek nélkül nem lehetnék ma ott ahol vagyok, s ezért különösen hálás vagyok neki.
Ubornyák D.: Nekem kevesebb jutott ki a Grüll Gáborral való együtt dolgozásból, mint másoknak, de a kézilabda alapjait az Ő kezei alatt szereztem meg, illetve az első Nb1/b-s meccsemet Szedlák Tamás keze alatt játszhattam. Veszprémben több edzőm volt például Tombor Csaba, aki a veszprémi pályafutásom alatt végig dolgoztam és hozzá csatlakozott a későbbiekben Gulyás István, akihez köthetem a felnőtt Európa bajnokságon való részvételem. Az első NB1-es meccsemet pedig Xavi Sabate és másodedzője Joshep Espar Moya-nak köszönhetem még veszprémi színekben.
Köszönjük a válaszokat a fiataloknak! Végezetül Grüll Gábor szavaival zárjuk a cikkünket:
Grüll Gábor: Élmény volt ezekkel a tehetséges gyerekekkel dolgozni, mind edzőként, mind pedig testnevelő tanárként. A legfontosabb, amit láttam, az alázat a sport és a sportág iránt. Ezért is lehetnek ŐK most ott, ahol vannak. Komolyan vették az edzéseket és a testnevelés órákat! Soha nem mondták, hogy ezt miért kell csinálni. Egyszerűen megcsinálták! Még akkor is, ha másként gondolták! Az edzéseken és az órákon is mindig a maximumra törekedtek. Jó látni, hogy ebben a „vírusos” időben, amikor sétálok, látom őket, hogy edzenek, csinálják amit a mostani edzőjük feladott nekik. Pedig ezt ők nem látják. De ezek a sportolók tudják, hogy magukért csinálják, és nem azért mert elvárják tőlük. Ez különbözteti és emeli ki Őket, a sok sportoló közül! Példaképként kell kezelni Őket, a feltörekvő ifjúságnak, és minél hamarabb meg kell ismerni a nevüket, hogy mindenki lássa, bárhonnan elérheti az ember a célját! Köszönöm az együtt töltött időt! Felejthetetlen volt!
További sok sikert kívánunk mind a négy fiatalnak! Hozzatok még több elismerést Várpalotának és edzőiteknek!
Reméljük ebben a hosszú kézilabda nélküli időszakban érdekes olvasmányul szolgált e pár sor és újabb várpalotai vagy környékbeli kisgyerek dönt úgy, hogy a Gál Gyula Sportcsarnok felé veszi az irányt és ő lesz városunk újabb büszkesége!
Jó szerencsét!
Hajrá Bányász!