Már a tavalyi bajnokság lezárása is „történelmire” sikeredett, hiszen akkor a szezon utolsó fordulóit már le sem játszották a csapatok. Félő volt, hogy a 2020/21-es szezonban is nagy gondokat fog okozni a világjárvány jelenléte.
Sajnos a félelem nem is volt alaptalan, hiszen az őszi időszakban sok csapat volt kénytelen elhalasztani több találkozóját, ami a tavasszal erősen visszaütött, hiszen erőltetett menetben kellett játszaniuk a mérkőzések egész sorát. Ez nem kis kihívást jelentett a többnyire szűk kerettel dolgozó amatőr egyesületek számára.
Mindezek tükrében a mögöttünk hagyott szezon legnagyobb eredménye, hogy minden mérkőzés le lett játszva és a bajnokságot sikeresen végigjátszotta minden csapat!
Csapatunk szereplését Soha Gergő vezetőedzővel tekintettük át.
palotahandball.hu: Szia Gergő! Először is azt kérdeznénk, hogy jelen körülmények között elégedett vagy-e a csapat bajnokságban nyújtott teljesítményével vagy van benned hiányérzet így a szezon befejeztével?
Soha Gergő: Rengeteg dolog kavarog bennem, ez a szezon olyan volt, mintha egy hullámvasúton ültünk volna. Hiányérzetem főként az elért eredmény miatt van, a dobogóra oda szerettünk volna érni. Elégedettséget az tud szolgálni, hogy egy ilyen szezont végig tudtunk csinálni komolyabb sérülések nélkül, mivel az edzéslátogatottság nagyon változó volt az egész szezonban a vírus miatt. Igyekeztünk mindent betartani a vírussal kapcsolatban, és ha egy kicsi jele volt bármiféle betegségnek valakinél, otthon maradt kipihenni. Ennek az lett az eredménye, hogy egy mérkőzésen sem tudtunk felállni teljes csapattal, viszont sok fiatalt kipróbáltunk ismét a felnőtt mezőnyben.
palotahandball.hu: Melyek voltak azok a találkozók, amin szerinted kimagaslót nyújtottak a srácok vagy számodra is kellemes meglepetést okozott a teljesítményük, illetve melyek voltak azok, amiket jobb lenne elfelejteni, ahol többet vártál volna a csapattól?
Soha Gergő: Rendkívül hullámzó volt a szezon, igazán jó teljesítményhez a teljes csapattal folyamatos edzésre lett volna szükség és úgy talán a dobogóra is odaértünk volna. Alsóőrs ellen idegenben játszottunk egy szörnyű első félidőt, majd egy óriási küzdést mutattak be a srácok a második félidőben, ahol a végjátékban, taktikusan megnyertük a mérkőzést, végül a későbbiekben a szövetség egy alsóőrsi adminisztrációs hiba miatt 10-0-ra nekünk ítélte a mérkőzést. Balatonfüreden is a szebbik arcát mutatta a csapat, egy jó mérkőzésen tudtunk diadalmaskodni. Talán a legjobb mérkőzésünk az első Komáromban lejátszott mérkőzés volt, ahol a végjátékban nem ítéltek meg számunkra egy jogos időntúli hétméterest. Egygólos vereséget szenvedtünk emiatt, viszont az erre benyújtott óvásunkat el is fogadták, így újra játszhattuk azt a mérkőzést. A sok halasztás miatt végül egy hétvégére került át a Tarján elleni mérkőzésünkkel, sajnos egyik mérkőzésen se sikerült maradandót alkotnunk.
palotahandball.hu: Várpalotán nem megkerülhető kérdés a szurkolók támogatása, illetve jelen esetben a távolmaradásuk. Mit gondolsz, amennyiben lehetett volna nézők előtt játszani, az – akár pontban kifejezve – mennyi pluszt adhatott volna a Bányásznak?
Soha Gergő: Biztos vagyok abban, hogy ha a szurkolóink ott lettek volna a mérkőzéseinken, oda érünk a dobogóra, amiről 3 ponttal maradtunk le. A közvetlenül előttünk végző két csapattal (Veszprémi KKFT U23, Tarján) is izgalmas mérkőzést játszottunk itthon, ahol a szurkolók biztosan sokat lendítettek volna a csapat játékán, valamint a Győr U23-as csapata elleni hazai döntetlen is nyerhető lett volna.
palotahandball.hu: Sok idő nem jut a pihenésre. Mikor kezdi a csapat a következő bajnokságra való felkészülést, vannak-e tervek esetleg ezzel kapcsolatban?
Soha Gergő: Már a szezon végén megvolt a kezdés időpontja, amit három részre osztottam. Először a 2003-2004-2005 korosztállyal kezdem meg a felzárkóztatást július 5-én. Ebből is jól látszik, hogy számítunk a saját nevelésű fiataljainkra a felnőtt csapatban. Akik megdolgoznak a lehetőségért azok meg is kapják, és ha szerencsések, akkor mindezt a nagyszerű szurkolóink előtt tehetik. Bízom benne, hogy ez extra motivációt jelent számukra. Majd 16-án csatlakoznak a 2000-2001-2002-es fiatal felnőttjeink és egy héttel később rutinosabb játékosunk. Nagyon bízunk Szepivel abban, hogy idén már semmi nem akadályoz minket egy jó felkészülésben és ismét találkozhatunk a szurkolóinkkal, akár már felkészülési mérkőzéseken.
palotahandball.hu: A VBSK nevelő munkáját dícséri, hogy a nyáron NB I-be jutott az egykori csapattársad, a palotai nevelésű Mazák Lajost is soraiban tudó Kecskemét együttese, illetve a nyugati csoportot megnyerve a kezeid alatt pallérozódó Foki Dávid csapata a NEKA is. Milyen érzéssel tölt el ez téged?
Soha Gergő: Büszke vagyok rájuk, úgy gondolom, hogy minden VBSK sportoló és szurkoló egyaránt az. Lalinak már rég ott lenne a helye, akit még Szoboszlay István nevelgetett a vörös-fekete színek alatt, míg Dávidot, Grüll Gábor indított el a kézilabdapályafutásában, majd foglalkoztam vele én is és remélem, hogy minél hamarabb bemutatkozhat ő is az első osztályban. Sok sikert kívánok nekik!
Bátran lehet nagyot álmodni viszont meg kell dolgozni érte, tőlünk is el lehet jutni a magyar első osztályba és ez nagyon fontos visszaigazolás az utánpótlásunknak.
Végezetül köszönjük, hogy ismét időt szakítottál ránk és az olvasókra, sok sikert a felkészüléshez és reméljük jövőre még jobb eredményeket produkálnak majd a vörös-feketék!
Jó szerencsét!
Hajrá Bányász!