Balszerencsés hazai vereség a tavalyi bajnok ellen

VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ SK – VESZPRÉMI KKFT U23 25:26 (12:13)

Várpalota, 300 néző

V.: Horváth Péter és Marton Balázs

VBSK: Lakatos, Fekete, Ubornyák(k) – Csóka 1, Dobos 4, Dröszler 3, Falkner 1, Foki 2, Galambos 1, Gáspár 1, Hegyi, Lakó, Szabó P. 1, Szili 1, Tolnai 9, Varga Z. 1

Edző: Soha Gergő

7m-es: 4/2 ill. 3/3

Kiállítás: 6 ill. 6 perc

 

A tavalyi szezon aranyérmesét fogadta a jól rajtoló Bányász és a vasárnapi esti időpont ellenére sokan döntöttek úgy, hogy a helyszínen tekintik meg a két szomszédvár fiataljainak csatáját.

Alig két éve még oda-vissza verte soros ellenfelét a VBSK, ráadásul idegenben 10 góllal, majd tavaly ugyanilyen arányban már az otthon játszó veszprémi ifjak bizonyultak jobbnak. Tavasszal a vörös-feketék ha nagy küzdelemben is, de otthon tartották a két pontot a későbbi bajnok ellen. Előzetesen tehát egy hihetetlen kemény ellenfélnek ígérkezett az Éles József által dirigált együttes, akik a mérkőzés elején el is húztak több góllal a kissé álmosan kezdő palotaiak ellenében. A 10. percben 3:7 volt az eredményjelzőn, ám a következő percekben összeszedte magát a Bányász és a 20. percben Dröszler találatával a mérkőzésen először vezetett a hazai gárda. Ezt még sikerült egy góllal felülmúlni, de a hátralévő percek ismét a veszprémiekről szóltak, így a félidőben 1 gólos vendég előnyt jegyezhettünk fel.

Fordulás után majd negyedórán át 1-2 gólos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző, ezt követően ismét a vörös-feketék percei következtek és az utolsó 10 percre már 3 gólos (23:20) is volt a Bányász előnye. Ekkor azonban védekezést váltottak a vendégek, ami láthatóan sok fejtörést okozott a palotai csapatnak. A lefújásig mindössze két dobott gólt sikerült szerezniük, míg az ellenfélnek kis szerencsével minden összejött és ledolgozták hátrányukat. 7 másodperccel a vége előtt aztán a vezetést is átvették, ám egy kiállításnak köszönhetően az izgalmaknak még nem volt vége. A Bányász büntetőt dobhatott, de sajnos a labda a felső lécről a mezőnybe vágódott, így a veszprémiek örülhettek a végén. Győzelmük nem érdemtelen, de kétség kívül nagy szerencse is kellett hozzá!

Folytatás október 6-án idegenben az Ácsi Kinizsi vendégeiként.

Soha Gergő: Az első komolyabb megmérettetés sajnos nem sikerült. Csalódottak vagyunk, hogy ilyen jó hazai közönség előtt nem tudtuk itthon tartani a két pontot. Csapatként rontottuk el, mindent megteszünk, hogy kijavítsuk! Köszönjük a folyamatos buzdítást!