Alaposan megizzadt a bajnok otthonunkban

VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ SK – BAJNOK DSE NEMESVÁMOS 30:33 (17:16)

Várpalota, 300 néző

V.: Ágnecz Tamás és Sipos Ottó

VBSK: Lakatos, Sári (kapusok) – Devecseri 4, Szili, Szabó 1, Tolnai 5, Falkner, Dobos 1, Szikra, Hegyi 3, Gáspár 1, Galambos, Csóka 8, Patkós 2, Varga, Dröszler 5

Edző: Soha Gergő

K.: 14 ill. 12 perc

7m.: 1/1 ill. 5/3

Az utolsó hazai mérkőzésére készült felnőtt csapatunk. Az ellenfél a már bajnok Nemesvámos volt. A címben használt kifejezés ezúttal duplán igaznak bizonyult szombat este, hisz a két csapatnak az ellenfél mellett még az iszonyatos meleggel is meg kellett küzdenie.

Az őszi mérkőzésen még talán kissé megilletődötten kézilabdáztak a palotaiak a Nemesvámos néven szereplő egykori válogatottakat felvonultató veszprémi alakulat ellen, így akkor egy viszonylag sima vereséggel térhettek haza a vörös-feketék. (35:28 lett a hazaiak javára) Erre a találkozóra azonban úgy tűnt levetkőzték ezt a terhet a fiúk és egy kifejezetten élvezetes találkozót játszottak a már bajnokként hozzánk érkező Vámossal.

Az első félidőt a Bányász kezdte jobban és ha csak 1-2 góllal is, de rendre a hazaiak vezettek. A 11. percben érte utol először ellenfelét a kék mezes Nemesvámos (6:6), de egy elrontott vendég hétméterest követően ismét a Várpalota percei következtek és a 20. percre már 4 gólos előnyt sikerült kovácsolnia Soha Gergő tanítványainak. (13:9) A hátralévő 10 percben felzárkóztak a vendégek, de a szünetre még a VBSK oldalán volt az előny. (17:16)

Fordulás után egy rövid gólváltást követően 3 vámosi találat érkezett hazai válasz nélkül, így a 35. percben a mérkőzésen először vendégelőnyt mutatott az eredményjelző (19:20). Ekkor még tudott újítani a Bányász és visszavette a vezetést ellenfelétől (25:24), sajnos csak igen rövid időre. Rutinos játékosai segítségével ismét a vámosiaknál volt az előny és ők meg is őrizték azt egészen a találkozó lefújásáig. A vereségért nem jár pont, de a mutatott harcias játék miatt dicséret illeti csapatunkat! Török Lajos együttesének pedig ezúton is gratulálunk, esélyeshez méltóan szerezték meg a bajnoki címet.

Soha Gergő:  A mezőny legjobbját fogadhattuk az elmúlt hétvégén, de ettől függetlenül úgy készültünk, hogy meglepjük őket és itthon tartjuk a két pontot. Az első félidőben megfelelően zárt a falunk, a jó védekezésünknek köszönhetően 2-3 góllal vezettünk sokáig. Felállt fal ellen ki-ki küzdelem volt az első perctől kezdve és a pár könnyű gólunknak köszönhetően tudtuk ezt az előnyt kiharcolni, viszont volt pár könnyelmű hibánk is a végén, így 1 gól előnnyel mehettünk pihenőre. A második felidőben ugyanabban a mederben folytatódott a játék, ahogy az elsőt abbahagytuk, viszont a végjátékhoz érve egyre több technikai és taktikai hibánk volt, amit a nemesvámosiak, rendre megbüntettek. Gulyás és Iváncsik rutinjával nem tudtunk mit kezdeni, könnyedén megfordították az eredmény állását az utolsó 7-8 percben.

A csapat jól küzdött, többnyire visszaadta a pályán az edzéseken gyakoroltakat, ezzel a játékkal ebben a mezőnyben más nem tudta volna elvenni tőlünk a győzelmet. Csalódottan, de emelt fővel hagyhattuk el a pályát. Köszönjük a szurkolást!
Hajrá Bányász!