Győzelemmel hangolt a csapat a szezon legnehezebb ütközetére

SZENTGOTTHÁRD – VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ 25:38 (14:17)

VBSK: Bogdány, Csomay, Lakatos (kapusok) – Pongrácz, Mecseki 4, Foki M. 1, Dobos M., Tolnai 7, Somogyi, Dobos P. 3, Szikra 2, Hegyi 11, Gáspár 2, Varga, Dröszler 2, Foki D. 6
Edző: Soha Gergő
Kiállítások 10 ill. 14 perc
7m-esek: 5/1 ill. 3/3

19. egymás elleni összecsapását játszotta a két együttes a nyugati határnál lévő kisvárosban. Noha az örökmérleg meggyőző Bányász fölényről tanúskodik (15 VBSK siker mellett mindössze 2 gotthárdi győzelem és 1 döntetlen szerénykedett ez idáig), azért a vasiak törtek már borsot a vörös-feketék orra alá! Ki ne emlékezne pl. a 4 évvel ezelőtti 1 gólos hazai fiaskóra, mely akkor villámcsapásként érte a szurkolókat. Azóta szerencsére pontot se szerzett a Szentgotthárd a Palota ellen és eme jó szokását ezúttal is megtartotta az SZVSE.
A mérkőzés irányítását mindvégig magabiztosan a kezében tartotta a VBSK és már a szünetre is több gólos előnnyel vonulhatott. Fordulás után a 7 gólt jegyző Tolnai, a 6 gólos Foki Dávid és az ezen a napon rendkívül hatékony játékot produkáló Hegyi Barnabás vezérletével állva hagyta ellenfelét a Bányász és kiütéses vereséget mért a házigazdáira.(25:38)
A következő fordulóban vasárnap(!) 18 órától a palotaiak ellenfele a listavezető Komárom gárdája lesz a Gál Gyula Sportcsarnokban. Leendő ellenfelünk két nagyarányú győzelemmel kezdte a szezont és nem titkolt célja az aranyérem elhódítása. Reméljük ehhez még a mi fiainknak is lesz 1-2 szava!

Soha Gergő: Csapatunk a második mérkőzésére készült amelyet idegenben Szentgotthárdon rendeztek a hétvégén. Egy az ácsi csapathoz hasonló stílusban játszó ellenféllel találkoztunk, jól megtermett átlövőkkel és a játékot minden módszerrel lassítani próbáló játékosokat felvonultatva. Az első félidő hasonlóan alakult, mint az előző mérkőzésünkön, az ellenfelünk tempóját átvettük, a védekezésünk néhány területén voltak hiányosságok és amíg ezt nem tudtuk javítani addig a szentgotthárdiak vezettek. Miután megtaláltuk az erre a mérkőzésre precízen működő védekezési felállásunkat, meg is tudtuk fordítani az állás a félidő lefújásáig. A második félidőre tovább javult a védekezésünk ami mellé egy jó kapusteljesítmény is párosult, amelyből gyors gólokat tudtunk szerezni. A szélsőink aktív játéknapot tudhatnak maguk mögött, összesen 20 dobott góllal, amelyból Hegyi Barnabás 11-et vállalt magára. Örülünk a megszerzett 2 pontnak, erőt kell, hogy adjon nekünk a soron következő mérkőzésünkre, ahol a nagyon jó erőkből álló komáromi csapatot fogadjuk hazai környezetben vasárnap 18:00-kor.

Jó szerencsét!

Hajrá Bányász!