Még várat magára az igazi tavasz

TARJÁN SE – VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ SK 25:21 (14:15)
Tarján, 100 néző
V.: ifj. Bacs József és Váltó Ádám

VBSK: Lakatos, Sári (kapusok) – Devecseri 6, Szabó P. 4, Végh 4, Daruság, Foki M., Pongrácz, Mecseki, Szabó B., Tolnai 3, Dobos M., Somogyi, Szikra, Hegyi, Gáspár 4, Varga Z.

Edző: Soha Gergő

7m-es: 7/4 ill. 4/2
Kiállítás: 10 ill. 14 perc

Tizedik egymás elleni NB II-es találkozójára készült a két csapat a hétvégén. A hazaiak eddig egyetlen egyszer tudták térdre kényszeríteni a Bányászt, még 2017 tavaszán az utolsó bajnoki fordulóban arattak 25:24-es győzelmet. Az a győzelmük akkor a bajnoki ezüstöt jelentette a Tarjánnak (éppen a palotaiakat leszorítva a 2. helyről), ami történelmük legjobb bajnoki helyezése.

Az ősszel a Bakonyalján 12 gólos VBSK győzelem született. Az első tavaszi fordulóban a Tarján a forduló meglepetését okozva legyőzte idegenben a bajnoki címre is esélyes Komáromot, míg a vörös-feketék hazai környezetben megremegtek a tavalyi bajnok Nemesvámos ellen és végül szoros mérkőzésen szenvedtek vereséget.

A hétvégi találkozón csapatunk az első félidő harmadára 4 gólos előnyt gyűjtött össze (4:8), majd kissé magukhoz tértek vendéglátóink és hamar felzárkóztak, majd a játékrész hajrájához érve a vezetést is visszaszerezték. (13:12) Az utolsó két percet aztán ismét a „rossonerik” zárták jobban és minimális előnnyel ők vonulhattak pihenőre. (14:15)

Fordulás után kezdetben felváltva vezettek az egymással küzdő felek, de 18:18 után hosszabb gödörbe került a Palota és ez sajnos a lefújásig ki is tartott. 7 dobott gól és 2 kihagyott hétméteres hazai oldalon, míg mindössze 3 találat a VBSK részéről. A végeredmény így 25:21 lett a hazaiak javára.

A folytatásban a Bányász Várpalotán fogadja az Ácsi Kinizsi gárdáját és lehetősége lesz megszerezni első tavaszi pontjait, amit már minden Bányász szurkoló annyira vár.

Következő találkozó: VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ – ÁCSI KINIZSI
2020.február 29. 18:00

Soha Gergő: Tarjánban mindig nehéz mérkőzés vár ránk, ezt tudtuk most is, de nem gondoltuk volna, hogy ennyire sima vereséget szenvedünk idegenben. A sok hiányzó ellenére is nyerhető mérkőzést rontottunk el. Az első félidőben, amíg a saját tempónkban játszottunk, mi irányítottuk a mérkőzést, viszont a második játékrészben, semmit nem tudtunk megvalósítani a megbeszéltekből. Ilyen lassú játékkal, sajnos nem lehet mérkőzést nyerni.