Fájó vereség a veszprémi fiatalok ellen

VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ SK – BAJNOK DSE NEMESVÁMOS 19:20 (10:9)

Várpalota, 350 néző

Vezette: Marton Balázs és Horváth Péter

VBSK: Lakatos 1, Sári (kapusok) – Pongrácz, Végh 2, Mecseki, Devecseri 4, Daruság, Szabó B., Szabó P., Tolnai 1, Dobos P.5, Járási, Szikra 1, Hegyi, Gáspár 4, Galambos 1

Megbízott edző: Szedlák Tamás

Kiállítás: 10 ill. 10 perc

7m-es: 4/3 ill. 2/-

Nem mondhatnánk, hogy könnyű mérkőzéssel indult a tavaszi szezon NB II-es felnőttcsapatunk számára, hiszen rögtön a nyitófordulóban a nemesvámosi bajnokcsapat lépett pályára a Gál Gyula Sportcsarnokban. Igaz a vendégek nem a legerősebb összeállításukban érkeztek Palotára, de egy fiatal, veszprémi utánpótlásban nevelt csapat ellen sosem mehet biztosra senki.

Sajnos a Bányásznak is nélkülöznie kellett egyik (ha nem a legfontosabb) alappillérét, méghozzá a vezetőedzőt Soha Gergőt, aki egy hétközi utánpótlás találkozó kapcsán kapott eltiltást, így nem ülhetett le a csapat kispadjára. További hiányzó volt még a vörös-feketéknél a sérüléssel bajlódó Dröszler Gergő, valamint Fenyvesi Marcell, aki épp az ellenféltől igazolt a palotaiakhoz.

A találkozót a Bányász kitűnően kezdte. Hazai gól után kimaradt vendég hétméteres, majd gyors egymásutánban újabb 5 palotai találat, melyből a fiatal Gáspár egymaga hármat vállalt. Sajnos az álomszerű kezdést a félidő végén rémálomszerű zárás követte. 10:4 után az utolsó 7 percben a vendégek zsinórban ötször mattolták a hazai kapust, amire nem volt válasz a VBSK részéről.

A pihenőre még előnnyel mehetett a Bányász, de érezhető volt, hogy lélektanilag már nem ők állnak jobban. Sajnos ezt a fordulás utáni percekben rögvest be is bizonyították. 4 vámosi gólra nem érkezett palotai találat és így már a vendégek vezettek 3 góllal. (10:13) Úgy tűnt talán rendezni tudta sorait a Palota és 14:14-nél újra utolérték ellenfelüket. A hazai publikum űzte-hajtotta kedvenceit, de a vörös-feketék képtelenek voltak új lendületet venni. A különbség ismét 4 gólra nőtt percek alatt és hiába faragta le hátrányát a VBSK, a pontszerzés ezúttal nem sikerült. A vége 19:20

A következő fordulóban Tarjánba látogatunk, ahol az eddigi évek tapasztalata szerint nehéz mérkőzés vár ránk.

Jó szerencsét!

Hajrá Bányász!