Elment a Bányász legnagyobb sikerének kovácsa

Életének 76. évében elhunyt Kaló Sándor, a Várpalotai Bányász SK egykori mestere, volt válogatott játékos, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Kaló Sándor játékosként 3-szor nyert magyar bajnokságot a Tatabánya gárdájával, 1967-ben az év játékosának választották, 2 alkalommal pedig a bajnokság gólkirálya lehetett. 130 alkalommal húzhatta magára a válogatott szerelését.

Edzőként a veszprémiekkel 3-szor bajnoki illetve 4-szer Magyar Kupa sikernek örülhetett. Az ő nevéhez fűzödik a Veszprém első bajnoki elsősége 1985-ben.

1993 és 1995 között a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt.

Klubunk irányítását először 1989-ben vette át, majd a későbbi években is több alkalommal jött az első hívó szóra és segített, ha bajba jutott a Bányász.

Noha 1986-ban egy kitűnő erőkből álló Várpalota a 4. helyen végzett az NB I-ben és a klubtörténet addigi legjobb bajnoki helyezését érte el, talán mégnagyobb hőstett volt a Kaló Sándor irányította Bányász bajnoki elődöntőbe jutása. A döntő sajnos már nem jött össze a rendkívül erős budapesti Elektromos SE ellen és a bronzot is elbukták a srácok az Iváncsik, Csicsai és Hoffmann fémjelezte győri Rába ETO ellenében, de egy ilyen siker mindenképpen aranyszínnel íródik bele a klub históriás könyvébe!

Később az alsóbb osztályokban vitézkedő Bányász fiúkat sem hagyta soha cserben és mindig örömmel jött és segített,ha szükség volt rá.

KÖSZÖNÜNK MINDENT SANYI BÁCSI! NYUGODJ BÉKÉBEN!

Kaló Sándorról egykori játékosa, a Bányász jelenlegi vezetőedzője Soha Gergő osztotta meg gondolatait:

“Reggel tudtam meg a hírt, hogy Sanyi bácsi már nem vagy közöttünk. A gondolataim, érzéseim, csak úgy cikáznak azóta is és nem tudok velük mit kezdeni, próbálom megtalálni a szavakat. Mit is mondhatnék… 

A kapcsolatunk nem indult épp felhőtlenül, pedig én nagy reményekkel és tettvággyal tele vártam Várpalotán az első edzésünket. Tudtam, hogy keménykezű, határozott jellemű, ellentmondást nem tűrő edző érkezik a Várpalotai Bányászhoz. Mivel már gyerekként láthattam, ahogyan az idősebb korosztályokat trenírozod, az elért eredményeidről, sikereidről nem is beszélve. Hát igen, a viszonyunk akkor nem volt a legjobb.. A nagy szám és az állandó fortyogásom az edzéseken, nem tetszett, de mennyire nem tetszett Neked… Amit azóta teljesen megértek, mióta már lassan tíz éve edzősködök, de hisz, ezt tudod! Tudtad..

Mennyi mindent tanulhattam Tőled játékosként, az állandó rohanásból és tűzben égésből, valami más lett. A Te kézilabda iránti szereteted és alázatod, példaértékű lehetett mindenki számára. Egyedi szemlélettel, látásmóddal közelítetted meg ezt a sportot, ami teljesen átformált bennem mindent, amit addig a kézilabdáról gondoltam. Ahogy telt az idő már csak csendben figyeltelek, amit és ahogy mondod. Egyszerűen, mindent tudtál az imádott sportágadról. A felnőtt edzések előtt, egyre korábban érkeztél, megfogtál egy széket és az ajtó melletti sarokban leültél. Nézted ahogy a fiatalokkal dolgozunk, hiszen rájuk is figyeltél, és ha a játékosodként sokat tanultam, akkor az edzősködés milyenségéről még mindig tanulni szeretnék Tőled. Mindig javítottál, segítettél, támogattál. Emlékszem, folyamatosan kutattál az új dolgok után, hoztad az újabb és újabb anyagokat, hogy miket sajátítsak el, miként változik a kézilabdázás, mert nincs megállás, mindig tanulni kell.

Annak örülök, hogy telefonon még tudtunk időnként beszélgetni, viszont egyre könnyebben elfáradtál. Decemberben még megígérted, hogy az év elején találkozunk, de többé már nem hallgathatom meg a tanácsaidat.

Szomorúan nézek magam elé és nem tehetek mást, minthogy megköszönjek mindent, amit tőled kaphattam a kézilabdázás által! Nyugodj békében Sanyi bácsi! “