NB II Férfi felnőtt Észak-nyugat 8. forduló
Várpalotai Bányász Sportkör – Agrofeed ETO UNI Győr U23 37-26 (20-15)
Várpalota, 200 néző
V.: Szászfai, Tasnádi
VBSK: Csomay, Kara, Jámbor (kapusok) – Szöllőskei 5, Végh 7, Erőss 1, Foki M., Fülöp 3, Somogyi 3, Hegyesi 3, Járási 1, Gáspár 5, Bogdány Ö. 4, Fenyő 1, Hanák, Ignácz 4
Vezetőedző: Soha Gergő
Kiállítások: 10 ill. 2 perc
7m: 3/1 ill. 7/3
Nem igazán tolongtak a nézők a Bányász soros hazai bajnoki mérkőzésén,a mi nem is meglepő annak tudatában, hogy a csapat ezen az őszön nem igazán kápráztatta el lelkes szurkolóit. A vendég győri fiatalok tavaly a végelszámolásnál megelőzték a Várpalotát a tabellán, így ez a találkozó sem ígérkezett könnyű feladatnak. Ezen a mérkőzésen debütált a VBSK felnőtt csapatában a 17 éves Bogdány Örs, akit a palotaiak kettős igazolással a BFKA csapatától szereztek meg. Örs számára a közeg nem lehet ismeretlen, hiszen édesapja Bogdány Gábor a Bányász egykori játékosa és jelenlegi utánpótlás edzője illetve testvére a kapus Áron is a vörös-feketék keretének tagja.Isten hozott itthon Örs!Jó szerencsét!
Győri góllal indult a találkozó, de a palotaiak szinte pillanatok alatt meg is fordították a mérkőzés állását. Az első félidő hajrájáig a vendégek mindvégig tapadtak a Palotára és egészen a játékrész utolsó néhány percéig nem alakult ki nagyobb különbség a két csapat között. A 26. percben Fenyő Jordán gólját követően (17:14) Jámbor Máté hárított gyors egymás utánban két győri hétméterest, majd Végh Szabolcs szerzett zsinórban három gólt és a pihenőre máris 5 gólos előnnyel mehettek a VBSK játékosai.
A rövid szusszanás után következhetett a második félidő, ahol a csapatok szinte lemásolták a korábbiakat. Hosszú percekig maradt az 5-6 gólos hazai előny, nem mellesleg ezen időszak alatt előbb ismét Jámbor, majd a helyére beállt Kara Dani is hárított egy-egy újabb vendég hetest. A mérkőzés utolsó negyed órájában aztán a remeklő hazai hálóőrök mellé igyekeztek felzárkózni a mezőnyjátékosok is és így kevesebb hibával játszva fokozatosan növelte előnyét a Bányász.
Érdemes megemlíteni, hogy az egész csapat remek mentalitásban kézilabdázott ezen az estén. Csúsztak-másztak, harcoltak minden labdáért, ha kellett és ezt díjazta a közönség is. A lefújáskor óriási taps és sok-sok pacsi volt természetesen a jutalom!
SZÉP VOLT FIÚK !!! A vége 11 gólos hazai siker egy rendkívül kultúráltan és jól játszó(!) ellenfél ellen.