11. heti program
Ifjúsági II. osztály Nyugat
2018. március 18. vasárnap
11:00 Várpalotai BSK – NEKA II. Jegyzőkönyv
Soha Gergő értékelte a serdülő és ifjúsági csapat 10. hetét
Serdülő III. osztály Észak – nyugat
2018. március 7. szerda
16:00 Móri KSC – Várpalotai BSK 16 – 40 (8 – 19) Jegyzőkönyv
A serdülő harmad osztályban Mórra látogattunk. A két pont megszerzéséért utaztunk el, Lakó Levente segítségével és jó pár játékosával az U14-es csapatából. Igyekeztünk azokat játszatni akik kevesebb lehetőséghez jutottak eddig. Két debütálónk is volt a fiatalabbak közül, ők majd hozhatják a beugró tábla csokijukat a csapatnak. 🙂
2018.03.11 vasárnap
Ifjúsági II. osztály Nyugat
2018. március 11. vasárnap
11:30 Szigetszentmiklósi KSK – Várpalotai BSK 26-30 (11-16) Jegyzőkönyv
Szigetszentmiklóson vendégszerepeltünk az ifjúsági másodosztály keretein belül. A tétje az volt a mérkőzésnek, ha vereséget szenvedünk, két pontra csökken a vendéglátók hátránya velünk szemben a tabellán. Így mondhatni 4 pontért szálltunk harcba. Jól kezdtük a mérkőzést, irányítottuk azt. A korán megszerzett előnyünkből félidőre veszítettünk, néhány bosszantó hiba miatt. (11-16) A második félidőt úgy tudtuk folytatni, ahogy az elsőt abbahagytuk, azonban lehetőséget kaptunk többször is az emberhátrányos helyzetek gyakorlásához, amihez nehéz volt alkalmazkodnunk, és sajnos a kidolgozott helyzeteinket sem megfelelően értékesítettük. Viszont a csapat küzdeni tudásának köszönhetően a végjátékban, a taktikai utasításokat betartva meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Értékes 2 pontot szereztünk.
Lakó Levente értékelte az U14 10. hetét
2018.03.11 Vasárnap U14 Szentgotthárd
2 héttel ezelőtt a felsőházi rajt nagyon jól kezdődött a csapat számára hiszen mindkét mérkőzését megnyerte és így várhatta a soron következő forduló két mérkőzését.
Első mérkőzésünket a KK Ajka ellen játszottuk, ahol főként a javuló védekezésnek köszönhetően az első félidőben jó pár gólos előnyre tettünk szert. Ez a második félidőre sajnos visszaesett, előjöttek technikai hibák és kihagyott helyzetek, de végül 3 gólos győzelemmel zártuk a mérkőzést.
Második ellenfelünk a Veszprémi KKFT Felsőörs csapata volt. Tudtuk hogy ellenfelünk jó erőkből álló csapat, de természetesen a srácok küzdöttek és nem adták fel. Kihagytunk 5 db 7-méterest és sok más helyzet is kimaradt, amit az ellenfél egyből büntetett. A vége sajnos sok gólos vereség, de mivel az ellenfél nem volt meg a kötelező létszámmal ezért 10-0 val miénk lett a 2 pont, így továbbra is veretlenül vezetjük a felsőházat.
Lakó Levente: A hétvége képét látva vannak nagyon jó periódusai a csapatnak. A védekezés kezd összeállni, viszont ahhoz hogy az erősebb csapatokkal is ki-ki meccset tudjunk játszani, feltétlenül csökkenteni kell a technikai hibák számát, illetve a lövőhelyzeteket is sokkal nagyobb hatékonysággal kell értékesíteni.
Legközelebb majd április közepén játszunk, addig is keményen dolgozunk tovább és a hibákat próbáljuk kijavítani.
U14 Tóth László Régió Felsőház (Szentgotthárd)
2018. március 11. vasárnap
11:00 KK Ajka – Várpalotai BSK 18 – 21 (5 – 13) Jegyzőkönyv
14:00 Várpalotai BSK – Veszprémi KKFT Felsőörs 10 – 0 Jegyzőkönyv
További eredmények:
U9 Tóth László Régió (Várpalota)
2018. március 10. szombat
9:00 Várpalotai BSK I. – Start SE Szentkirályszabadja 10 – 15 Jegyzőkönyv
12:20 Büki TK Csepreg – Várpalotai BSK I. 18 – 9 Jegyzőkönyv
14:20 Büki TK Bő – Várpalotai BSK I. 1 – 19 Jegyzőkönvv
U9 Tóth László Régió (Győr)
2018. március 11. vasárnap
11:00 Győri FKKA – Várpalotai BSK II. 11 – 15 Jegyzőkönyv
13:00 Várpalotai BSK II. – Éles KISE II. 22 – 8 Jegyzőkönyv
14:20 Éles KISE I. – Várpalotai BSK II. 26 – 16 Jegyzőkönyv