VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ SK – KOMÁROM VSE 23:26 (11:13)
Várpalota, 100 néző
V.: Altmár Kristóf és Horváth Márton
VBSK: Lakatos, Csomay (k) – Végh, Mecseki, Foki M., Zergi, Dobos M., Tolnai 2, Somogyi, Dobos P. 4, Szikra 2, Hegyi, Gáspár 2, Dröszler 5, Foki D. 8
Edző: Soha Gergő
7m-es: 3/1 ill. 6/5
Kiállítás:16 ill. 6 perc
A tavalyi bajnokság két élcsapata idén is a dobogó legfőbb várományosai közé sorolható. Ennek megfelelően mindkét csapat két győzelemmel kezdte a bajnokságot. Igazi rangadóra volt tehát kilátás, aminek az eredménye a végelszámolásnál is sokat számíthat. A komáromiak persze nem titkoltan a legfényesebb éremre vágynak, ezért nem bízták a véletlenre és a héten még egy NB II-es szinten nagy erősítést is végrehajtottak a több NB I-es klubnál megforduló 39 éves, egykori válogatott Harsányi Gergely csatlakozott a csapathoz volt tatabányai csapattársa, Nagy Péter hívó szavára.
A mérkőzés kezdetén sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a félidő derekára a vendégek 3 gólos előnyre tettek szert, amiből kettőt a szünetig meg is őriztek.(11:13)
A térfélcsere után a Bányász jött vissza jobban a meccsbe. Foki Dávid szerezte a félidő első gólját, majd egy kihagyott komáromi hétméterest és egy gól váltást követően ugyan ő egyenlített, majd a 35.percben a vezetést is megszerezte!(15:14) Először vezetett a VBSK a mérkőzés folyamán. A félidő derekán aztán újabb rövidzárlat következett a palotaiaknál és a zsinórban kapott 4 gól (A 44. percben már 16:19) döntőnek bizonyult a mérkőzés kimenetelét illetően. A zöld mezes Komárom sikeresen őrizte előnyét. Az utolsó percekben Harsányi külön őrzőt kapott, ami láthatóan zavart okozott a vendégek támadásainál, de a vele egyetemben a mérkőzést 8 góllal záró Fokin kívül nem volt, aki a vörös-feketéknél támadásban némi pluszt tudott volna hozzátenni, így ha nagy küzdelemben is, de vendéggyőzelem született.(23:26)
Az éllovas Komárom 12 év elteltével győzte le újra a Várpalotát.
A folytatásban az újonc Lipót csapatát fogadjuk október 10-én 18 órai kezdettel a Gál Gyula Sportcsarnokban!
Soha Gergő: Rangadóra készültünk és a mérkőzés kiélezettsége mutatta is, hogy valóban az várt ránk. Az ellenfelünk a hét elején egy igen jó igazolással erősített Harsányi Gergely személyében, így ellenünk mutatkozhatott be a komáromi színekben. Nagyon szerettük volna megnyerni a mérkőzést a hazai publikum előtt, de sajnos sok technikai hibával játszottuk végig a mérkőzést, amit ellenfelünk rendre kihasznált. Edzéseken eltökéltebben kell dolgoznunk az ilyen jellegű hibák kiküszöbölése érdekében, úgy készülünk és tervezzük, hogy tavasszal komáromban visszavágunk a mostani vereségért. Köszönjük a mérkőzésre kilátogatóknak a szurkolást!