Tucatszor emlékeztetem magam, hogy ne igyak itthon kávét, de tizenharmadszor is elindulok a konyhába, hogy aztán megint a fejemre csapjak: ma az újkori várpalotai kézilabdázás egyik ikonjával, Gebhardt Ádámmal fogom meginni a délutáni presszót, így sikerült ugyanis megbeszélni a találkozót. Az MKSZ adatbankja szerint 310 meccset játszott NB1-es csapatok színeiben (Győr, Komló, Csurgó), és ezeken 672 gólt lőtt. Brutális számok. Nyert ligakupát, ott volt, amikor a Komló csapata visszatért az európai színtérre. Mégis árad belőle a szerénység, két lábbal jár a földön, de szemében ugyanaz a csibészség csillog, amit első várpalotai korszakában annyira szerettünk. Tartalmas tizenegy év van mögötte.
Hamar megállapítom, hogy a 6+1 kérdés jelen esetben szinte semmire sem elég, ez meg is látszik a beszélgetésen: több mint fél órán keresztül mesél, és ezer dolgot szeretnék még kérdezni tőle, szóval érik egy karrier-interjú. Most viszont maradunk a keretek között, a harminc perc nagyjából 15-20 kérdéséből jön egy válogatás.
1 – Van-e bármilyen elképzelésed arról, hogy mit kérdezett tőled Ihász Dávid?
GÁ: Nem, nincsen. Mellettem ül az öltözőben, tehát sok jóra nem számítok tőle.
Ezek szerint tényleg beilleszkedett (Gepi helyesel, nevetünk). Szóval az volt a kérdés, hogy a gyerekek mikor fognak „Ihász – 99” mezben meccsre jönni?
GÁ: Volt már rá példa, hogy a gyerekek valamelyik csapattársam mezébe öltöztek. Sőt, legutóbb Veszprémben, Corrales adta oda a meccs mezét a lurkónak (Rodrigo Corrales – spanyol kapus –Veszprém – szerk). Itthon, Palotán, pedig hiányolja Barni, hogy nincsenek névre szóló szerelések, nehezen követi a család, hogy ki-kicsoda. Ez az egyik, a másik pedig, hogy akkor fognak az emberek mezben jönni, ha a játékosok hagyják, hogy megismerjék őket a szurkolók. Jelenleg meccs után minden játékos siet haza, pedig szerintem nagyon fontos, hogy egy kicsit maradjunk beszélgetni, hogy meglegyen ez a fajta kapcsolódás azokkal, akik nekünk drukkolnak. Szóval ez a két feltételem lenne: névre szóló mez, és több kapcsolat az emberekkel. Egyelőre még Gebhardt meze van a gyerekeknek.
2 – Milyen újra itthon lenni?
GÁ: Meglepően jó. Persze sosem volt gondom a kapcsolatteremtéssel, ráadásul most van jó néhány új játékos, így könnyebb is volt a beilleszkedés. Igazából Foki Dávidon és Kara Danin kívül senkit sem ismertem. Járási Ricsi mondta még, hogy az édesapjával dolgoztam együtt. Furcsa érzés, hogy egy volt kollégám gyerekével játszok együtt. Öregszünk, nincs mese.
Újra hazai közönség előtt!
3 – Mennyire új neked ez a szerep, hogy te vagy a rutin, te vagy az idősebb, neked kell istápolni a fiatalokat? Gondolom az NB1-es csapataidnál nem feltétlenül ez volt a feladatod.
GÁ: Igazából Csurgón az utolsó jó néhány évben csak Tatai Peti (volt magyar válogatott kapus – szerk.) volt idősebb nálam, szóval annyira nem új a feladat. Azt vettem észre, hogy hallgatnak rám a fiatalok, megfogadják, amiket mondok, akár a pályán, akár magánéleti dolgokban. Az élet is úgy hozta, hogy általában én voltam az, aki a külföldiekkel is beszélgetett, főleg, ha visszahúzódóbb volt egyik-másik. Alázattal kell ehhez hozzáállni, jó példával elöl járni, és akkor meghallgatnak.
Itt a Bányásznál most azt veszem észre, hogy talán Gergő is örül annak, hogy itt vagyok, mert a srácok hallgatnak rám. Egyrészről akár edzés közben is el tudok magyarázni egy-két helyzetet a fiatalabbaknak, másfelől pedig tudok visszajelzést adni Gergőnek én is. Ez most jól működik.
4 – Van-e olyan meccsed, pályafutásodra visszagondolva, amire azt mondod, hogy „ezt az unokáimnak is el fogom mesélni”?
GÁ: Az a helyzet, hogy több is van. Voltam győztes csapat tagja Szegeden a Pick ellen (2020.11.28. – MOL-Pick Szeged – Csurgó 30-33), otthon döntetlent játszottunk a Veszprémmel úgy, hogy az utolsó másodpercben mi hagytunk ki ziccert (2021.02.07. – Csurgói KK – Telekom Veszprém 33-33 – Gebhardt 2 gól). EHF kupában a Magdeburgot vertük itthon (2015. október, Csurgói KK – Magdeburg 24-23). A szurkolók végett nagyon emlékezetes az Olympiakosz ellen játszott EHF kupa meccs Komlón (2018. október, Komló – Olympiakosz 34-29). De amikor az NB2-t megnyertük a Bányásszal az is örök emlék, sőt utánpótlás koromból emlékszem volt, hogy megnyertük az ifi kupát, a magyar kupát, meg a bajnokságot is. Szerencsére minden korszakomból maradtak szép emlékek, ahonnan lehet csipegetni.
Két klubbal összesen négy szezon a nemzetközi kupákban, 13 lőtt gól. Masszív nemzetközi tapasztalat érkezett az NB2-be. (forrás: eurohandball.com)
5 – A válogatotthoz álltál közel valaha?
GÁ: Hát ez egy bakancslistás célkitűzés volt nekem, és egy kicsit fáj is, mert álltam hozzá közel. Amikor Komlón játszottam, akkor többször is jelezték, hogy a bő keretben benne vagyok. Ott álltam a kapuban, de sosem tudtam belépni rajta. A „B” válogatottban többször is játszottam, mentünk külföldi tornákra, felkészülni, de a nagy válogatott sajnos csak álom maradt.
6 – Elég sok csapatban megfordultál. Ki volt az az edző, akire leginkább felnéztél?
GÁ: Ez nagyon nehéz kérdés. Megmondom őszintén, én sosem voltam kedvenc senkinél, ami nem baj, viszont az edzőim általában eléggé kiabálósak voltak. Talán Kaló Sanyi bácsit mondanám. Az ő habitusa állt legközelebb hozzám.
2012/2013-as csapatkép, Gepi (első sor, jobbról a második) ekkor Kaló Sándor (álló sor, jobb szél) kezei alatt
6+1 – Nagyon reméljük, hogy játszol még jó néhány évet, de vannak-e tervek ezután? Azért az mindenkinek világos, hogy olyan karakter vagy, akivel jól jár ez a sport.
GÁ: Tervek vannak. Például mindenképpen szeretném, ha egy Gebhardt folytatná a család NB1-es történetét (nevet). Elhoztam Barnit is „nagyok” edzésére, ugyanis az U12-eseknél edzősködöm most. Teszünk ezzel egy próbát, meglátjuk, mi jön ki belőle, ha úgy alakul szívesen szereznék papírt is.
Vettem a bátorságot, és megkerestem a Csurgói KK csapatát, hogy írjanak néhány mondatot Ádámról: hogy emlékeznek rá, mit jelentett a csapatnak az ő jelenléte? Szerencsére jött is válasz:
“Gepi” nagy népszerűségnek örvendett Csurgón, közvetlen, barátságos természete miatt nagyon sokan szerették, az öltözőben pedig az egyik “hangulatfelelős” is volt. Éppen ezért nem véletlenül volt itt két huzamban sok-sok évet! Sok sikert neki Várpalotán is!
Egy dolog van még hátra: kitől kérdeznél, és mit?
GÁ: Hanák Dominik mondta egyszer azt nekem, hogy elég hihetetlen neki, hogy egy csapatban játszunk azok után, hogy kölyökként nekem szurkolt. Nem is kérdezem, inkább tanácsolom neki, hogy tűzze ki ő is ezt célul: legyen valaki, aki egyszer majd neki mondja ugyanezt.
Hanák Dominik, csapatunk fiatal beállósa lesz a következő alany!
Szóba kerül még sok minden, beszélgetünk a kézilabdáról éppúgy, mint a robogójáról, vagy arról, hogy hogyan próbált meg „láthatatlan” maradni egy közelmúltbeli bulin (nem sikerült neki – szerk). Természetesen nem engedi Gepi, hogy fizessem a kávét, de majd törlesztem egy meccs után. Elköszönünk, indulunk hazafelé, otthon vár a család mindkettőnkre. Reméljük egyszer majd együtt szurkolunk a kölyköknek.
NR
