Újabb győzelem Móron!

MÓRI KSC – VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ SK 21:26  (9:11)
Mór 100 néző
V.: Barna Viktor és Kovács Bence
VBSK: Lakatos, Nyári, Fekete – Major 3, Puskás, Végh 4, Lakó 6, Daruság 1, Szabó 4, Soha 1, Falkner 2,  Gáspár, Csóka 2, Pencz, Polgár 1, Foki 2
Edző: Szedlák Tamás
K.: 18 ill. 6 perc
7m-es: 4/3 ill. 2/2
Az őszi mérkőzésen magabiztos, 8 gólos győzelmet aratott a móriak felett a Bányász. Mivel a Fejér megyeiek hazai pályán legyőzték például a jelenlegi listavezetőt is, számíthattunk rá, hogy komoly ellenállást fognak tanúsítani. A gondjainkat tetézte az is, hogy nem számíthattunk az alapember Tolnai Péterre, aki a múlt heti rangadón szenvedett komolyabb sérülést, így ki kellett hagynia ezt a találkozót.
Ennek ellenére álomszerűen kezdtük a találkozót és a 4. percben már 3-0-ra vezetett a Palota. Ekkor több figyelmetlenségünket jól használta ki a hazai csapat és néhány perc alatt egyenlített, majd a 11.percben már 4:3-ra vezetett is! Szerencsére nem estünk pánikba és újra többgólos előnyt kovácsolt magának a csapat. A szünetre 11:9 arányú VBSK vezetéssel vonultak a csapatok. Fordulás után valamelyest javult a játékunk is és ennek eredménye egy 5 gólos megérdemelt siker lett.
Most egy kisebb szünet következik csapatunknak a bajnokságban a következő mérkőzés március 24-én lesz Szombathelyen. Hazai környezetben legközelebb április 14-én szombaton szurkolhatunk a fiúknak, amikor a Tarján gárdáját fogadjuk egy nagyon nehéz és fontos mérkőzésen.
Hajrá Bányász!