Újabb hazai győzelem a Győr ellen

VBSK – ETO-SZESE II 35:27 (18:8)
Várpalota, 300 néző
V.: Csányi, Zörgő
Ubornyák, Nyári, Fekete – Molnár 2, Daruság 2, Szili, Szabó 6, Soha 5, Tolnai 8, Puskás, Mecseki, Polgár 8, Dröszler 2, Foki 1, Dobos 1, Balogh

Az őszi győri találkozón fájó vereséget szenvedett a rengeteg kapufát dobó Bányász, így volt miért törleszteni szombati ellenfelünknek. Nem jó előjelekkel várta csapatunk a találkozót, hiszen Szentgotthárdon Lakó és Falkner is megsérült, valamint egy adminisztratív hiba miatt, Pencz játékát sem engedélyezték a játékvezetők. Nagy örömünkre azonban ismét a csapatban köszönthettük Molnár Zoltánt. A 27 éves játékos utoljára 4 évvel ezelőtt húzta fel magára a Bányász mezét, azóta külföldi munkavállalása okán nem kézilabdázott más egyesületben.
A mérkőzést jól kezdte a hazai csapat és már a félidő felére megnyugtató előnyt szerzett a vörös-fekete egyesület. A pihenőre ez a különbség már kétszámjegyűvé duzzadt és a látottak alapján csak az lehetett a kérdés, hogy ez mennyi lesz a végére. A második félidőben a serdülőink is ismét lehetőséghez jutottak és Dröszler Gergő és Dobos Patrik is megszerezte első góljait a felnőtt együttesben. A lefújáskor 8 gólos VBSK győzelemnek tapsolhatott a hazai publikum, köztük a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola 4. évfolyamos kis diákjai, akiknek köszönjük a részvételt és a szurkolást!
Jövő héten szombaton 18:00 órakor az Ácsi Kinizsi vendégeként folytathatja csapatunk a jó szériáját!

Jó szerencsét!

Hajrá Bányász!