Nehéz győzelem Szentgotthárdon

Szentgotthárdi VSE – Várpalotai Bányász SK 26:28 (16:14)
Szentgotthárd, 75 néző
V.: Poller Zoltán, Szűcs András

VBSK: Lakatos, Sári (kapusok) – Devecseri 6, Szabó 4, Zergi, Dobos M., Somogyi, Dobos P. 1, Járási, Szikra 5, Gáspár 2, Galambos 4, Foki 11
Edző: Soha Gergő
Kiállítás: 8 ill. 6 perc
7m-es: 4/3 ill. 5/5

A legutóbbi hétvégén Szentgotthárdra látogatott felnőtt csapatunk. A tabellán elfoglalt helyezések alapján a 2 pontért utaztak a fiúk Vas megye nyugati végére. A két csapat múltja alapján is mi voltunk az esélyesebbek, de azt is tudtuk, hogy Szentgotthárdon a hely sajátosságai miatt nagyon nehéz nyerni.
A mérkőzés Gáspár góljával indult, erre gyorsan 3 góllal válaszoltak a hazaiak, így a kezdés után náluk volt az előny, amit a félidő nagy részében meg is tudtak tartani. Az első játékrész folyamán többször is voltak olyan 3-4 perces időszakok, amikor csapatunk nem tudott gólt szerezni, sok hibával játszottunk, de félidő végére sikerült átvenni a vezetést, amit a hazaik még egalizáltak. (14-14)
A második félidőben gyorsan sikerült 2 gólos előnyt kicsikarni, amit a hátralévő időben egyszer sikerült 4 gólosra is növelni. Ebben a játékrészben folyamatosan uralni tudtuk a mérkőzést és ha nem is könnyen, de sikerült a végét két gólos előnnyel lezárni a szentgotthárdi túrát. (31-33) Ennek köszönhetően 2 ponttal tért haza csapatunk és továbbra is őrzik a harmadik helyet a tabellán.
A következő és egyben utolsó őszi mérkőzésen a KK Ajka csapatát fogadjuk hazai pályán, ahol egy győzelemmel meg is előzhetnénk megyei riválisunkat. Izgalmas mérkőzésre van kilátás, várjuk szurkolóinkat sok szeretettel!
A mérkőzésre érdemes időben érkezni, hiszen a mérkőzés előtt sor kerül egykori legendánk Fodor „Castro” János 6-os számú mezének ünnepélyes visszavonultatására!

Soha Gergő: Szentgotthárdra utaztunk az utolsó idegenbeli mérkőzésünkre az idei évben. Hosszú út várt ránk, ami nem tesz jót sosem a csapatnak. Továbbá sérülések és betegségek miatt, igen szűkös létszámmal indultunk útnak, ennek ellenére a 2 pontot el szerettük volna hozni. Szívós, jól küzdő ellenféllel találtuk magunkat szemben, amíg mi elpuskáztuk a helyzeteinket, addig ők, minden ilyet góllal büntettek. Az első percben és a 29.-ben tudtunk csak vezetni, de egy időn túli szabaddobással, döntetlennel mehettünk szünetre. A második játékrészben, koncentráltabbak tudtunk lenni az ellenfél kapuja előtt a védekezésben is kissé feljavultunk, így pár indítás gólt is tudtunk szerezni. A csapat végig jól küzdött, ennek köszönhetjük a győzelmünket.  

Jó szerencsét!

Hajrá Bányász!