Egy félidőnyi küzdelem, majd összeomlás

KK AJKA – VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ SK 23:17 (10:11)

Ajka, 250 néző

V.: Kovács Tibor és Mándli Balázs

VBSK: Lakatos, Fekete (kapusok) – Szili, Szabó 1, Tolnai 2, Gáspár 1, Hegyi, Devecseri, Galambos 2, Csóka 3, Foki 4, Dröszler, Dobos 3, Varga, Patkós 1, Szikra

Edző: Soha Gergő

K.: 18 ill. 14 perc

7m: 1/0 ill. 7/5

Felfokozott várakozás előzte meg a VBSK ajkai vendégjátékát. A mérkőzés a bajnokság végkimenetele szempontjából kiemelten fontos volt, hiszen egy közvetlen vetélytársunk otthonába látogattunk, ahol mindig nagyon nehéz nyerni. Ennek megfelelően a VBSK szurkolói is nagy számban készülődtek az ajkai túrára. A hazai rendezők semmit se akartak a véletlenre bízni és külön szektorral, büfével és mellékhelyiséggel fogadták a városba érkező vörös-fekete drukkerhadat. A szurkolóknak hála a hangulatra nem is lehetett panasz. Folyamatosan biztatták kedvenceiket, akik az első félidőben nem is okoztak csalódást szurkolóiknak. Az eltiltása miatt Poór Tamás vezetőedzőt nélkülöző Ajka kezdte jobban a találkozót és hamar háromgólos előnyt szereztek. (4:1) A Bányászt ez nem hozta zavarba és pillanatok alatt kiegyenlítettek, majd kis idő elteltével a vezetést is átvették a tavaly még az NB I/B-ben vitézkedő zöld mezesektől. (4:5) A 25. percben ismét vezetést szerzett a hazai alakulat, ám a Bányász 9-8 után ismét 3 gólt tudott dobni zsinórban és végül előnnyel mehetett pihenőre a Palota. (10-11)

Fordulás után is változatos küzdelem zajlott a pályán. Hol az egyik,hol a másik csapatnál volt az előny. 15:14-es állást követően azonban 10 percig gólképtelen maradt a VBSK és ebben az időszakban el is dőlt a találkozó sorsa. (19:14) A vörös-feketék több ziccert is rontva tették naggyá a hazai kapust Horváthot, aki ettől persze szárnyakat kapott és kiválóan védett a hátralévő időben. Megérdemelt győzelmével az Ajka vélhetően a Nemesvámosnak tett nagy szolgálatot, egyenes utat biztosítva nekik a bajnoki cím felé.

A Bányász a következő fordulóban a Győrújbarát csapatát látja vendégül március 24-én vasárnap 18:00 kezdettel.

Soha Gergő: Az egyik legfontosabb meccsünk volt az ajkai. Az első félidőben a jó védekezésünkkel még tudtunk vezetni egy találattal de már akkor 3-4 góllal kellett volna. A második játékrészre érthetetlen okokból teljesen szétesett az addig sem túl jól működő támadójátékunk, amit az ellenfél minden esetben gyors góllal büntetett. Idegenben a 23 kapott gól jónak mondható, de 17 lőttel sehol nem lehet mérkőzést nyerni. Mint a csapat edzőjét, a felelősség engem terhel a vereség miatt. Össze kell szednünk magunkat és a szezon hátralévő részében, ki kell szolgálnunk a közönségünket, mert többet érdemelnek ennél. Köszönjük a támogatásukat, hogy ennyien elkísértek minket.

Jó szerencsét!

Hajrá Bányász!