A hétvégén megkezdődött a tavaszi szezon az NB II-es pontvadászatban is. A listavezető Várpalotai Bányász rögtön az alapszakasz talán legnehezebb találkozójára utazott Tatára. A hazai TAC október 5-én veszített utoljára pontokat a bajnokságban, akkor éppen Palotán szenvedtek vereséget nagy csatában. Az azóta megvívott mérkőzéseit viszont imponáló különbséggel nyerte meg, és mivel céljuk egyértelműen az alapszakasz megnyerése lehet, a VBSK ellen is a győzelem volt a céljuk. Fontos tudni, hogy mivel azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntenek, az őszi 4 gólos palotai győzelem miatt legalább 5 góllal kellett megnyernie a mérkőzést a Tatának, hogy megelőzhesse riválisát a tabellán, és nagy lépést tegyen az alapszakasz első helyéért folytatott küzdelemben. Sajnos csapatunk felkészülése nem volt problémáktól mentes: betegségek és sérülések hátráltatták a munkát. Utóbbiak miatt Soha Gergő nem számíthatott Foki Dávid, Foki Máté, Járási Richárd és Kara Dániel játékára sem. Az utazó keretben viszont ott volt három új igazolásunk. A kapus Manazya Felicián a Tarján hálóőre volt legutóbb, Szatmári Sándor (szélső/átlövő) a veszprémi Éles Kézisulitól érkezett, míg Ruprecht Benedek (átlövő) Székesfehérvárról igazolt a vörös-feketékhez. Köszöntjük őket Várpalotán és reméljük sok szép sikert élhetnek meg a VBSK mezében (velük hamarosan egy külön bejegyzés foglalkozik majd bővebben).

(Manazya, Szatmári és Ruprecht)
A mérkőzés nem igazán mozgatott meg nagy tömegeket a tópartiaknál, viszont a palotaiak ezúttal is nagy létszámban kísérték el kedvenceiket, így óriási hangulatot varázsoltak a Güntner Arénába.
Már a találkozó első perceiben érezni lehetett, hogy a tét ezúttal nem kicsi. Mindkét csapat nagy vehemenciával vetette magát küzdelembe. A hazaiak szereztek vezetést az egykor Várpalotán pallérozódó Schekk révén, aki nyolc góljával a mezőny legeredményesebb játékosa lett végül.

Schekk András a mezőny legeredményesebbje
A Bányász azonban tapadt ellenfelére és 1:1-re illetve 2:2-re is egyenlített Ihász illetve Fenyő Jordán révén. Fülöp kapufáját követően viszont először vezetett több góllal a TAC (7.perc: 4:2). Ezután viszont Fenyő lőtt gólt palotai oldalról, majd Csomay védte Schekk lövését, és a Bányász az ismét eredményes Fenyő góljával kiegyenlített (10.perc: 4:4). És ha egy üzlet beindul… Schekk újabb hibáját kihasználva Fülöp vezetést szerzett a fekete mezben pályára lépő palotaiaknak (4:5). 1-1 gól mindkét oldalon, majd az újabb tatai hibát Szöllőskei góllal bünteti és már a VBSK vezetett két góllal (12.perc: 5:7). Dömötör vétett technikai hibát tatai oldalon. Láthatóan megfogta a gyorsan bekapott két gól a hazaiakat, de sajnos Szatmári gólszerzési kísérlete is kudarcot vallott, így nem sikerül elhúzni hárommal. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a magához térő Tata gólt lőtt, majd Szatmári újabb hibáját követően, Kiss révén kiegyenlített (15.perc: 7:7). Vendég oldalon Gebhardt büntetőjét hárítja Pulai, majd az ellentámadást értékesítik, és újból hazai előny (16.perc: 8:7). A 19.perc elején Sárosi lő gólt és ezzel először van 3 gól a két csapat között (11:8). Küzdött becsülettel a Palota, fel is zárkóztunk egy gólra, de az a fránya egyenlítés sehogy sem akart összejönni. A TAC pedig újra meglép és a szünetre már 4 gólos előnyben vannak a hazaiak (16:12).
Fordulás után az újonnan igazolt Ruprecht szerez gólt a palotaiaknak (16:13). Hosszú-hosszú időre állandósul a 3-4 gólos különbség a két csapat között. Köszönhetően annak is, hogy egy-egy jó védekezés után sajnos az üres kaput nem sikerült eltalálniuk a palotaiaknak. „Szegény embert még az ág is húzza…” – Szerencsénk sincs! Az utolsó percekben Fülöp és Ruprecht is ront, amit a hazaiak ki is használnak, így már hat gól az előnyük. A nagyobb baj az, hogy az újabb elpuskázott lehetőségek miatt nem is tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez a Bányász, így végül hét gólos vereség lett a vége, és át kellett adnunk a tabella első helyét a riválisnak (ez szerencsére nem ilyen egyszerű: a rájátszásba vitt pontokról is lesz egy bejegyzés a közeljövőben). Hajtottak, küzdöttek a fiúk, de ebben az összeállításban most ez csak erre volt elegendő. Ki lehet mondani, hogy a tataiak megérdemelten tartották otthon a két pontot. Reméljük lesz még ennél jobb is. Gyerünk fiúk! HAJRÁ VBSK!
NB II Férfi-A csoport 11.forduló
Tatai AC – Várpalotai Bányász 32:25 (16:12)
Tata, Güntner Aréna 200 néző
Vezette: Bátori Bence és Szécsi Lantos Boldizsár
VBSK: Csomay, Manazya (kapusok) – Bai 2, Szöllőskei 6, Fülöp 3, Hoffmann, Ruprecht 2, Somogyi, Gebhardt 2, Hegyi 1, Gáspár I., Fazekas, Fenyő 5, Elter 1, Ihász 2, Szatmári 1
Vezetőedző: Soha Gergő
Kiállítás:10 ill. 10 perc – Hétméteres: 2/2 ill. 2/1
