Szomszédvári rangadóval folytatjuk itthon

Gyorsan tovább kellett lépni a Bányász játékosainak a hétvégi Népligetben elszenvedett vereség után, ugyanis a keddi edzésen már nem ez volt a téma. Sokkal inkább az előttünk álló, újabb feladattal kapcsolatos teendők töltötték ki a Srácok gondolatait.

Szomszédvári rangadón látjuk vendégül a Cunder együttesét. A fehérváriak rendelkeznek a legkevesebb felsőházban megszerzett ponttal, ugyanis az eddig lejátszott öt meccsből mindössze egyet nyertek (ez mondjuk épp nem kis skalp, ugyanis a Komárom gárdáját verték otthon 31-30-ra). A bő hónapja a VOK-ban lejátszott meccsünkön viszonylag simán nyertünk 24-39-re, jó esély mutatkozik arra tehát, hogy megőrizzük hazai veretlenségünket.

Játékosaink is pozitívan várják a találkozót. Kőkemény védőnk, Dobos Máté így fogalmazott:

„Nehezen emésztettük meg a vasárnap történteket, de igazából a szomorkodás csak vasárnap estig tartott. Hétfőn már új céllal indultunk neki a hétnek. A keddi edzésen Gergő is pozitívan állt a dolgokhoz, elmondta, hogy meg van elégedve, a küzdőszellemmel nem volt probléma, ő is látta, hogy szívünket-lelkünket kitettük a pályára. A Fehérvár elleni meccsre pozitívan tekintünk, a két pontot itthon szeretnénk tartani és ki szeretnénk szolgálni a nézőket egy jó játékkal. Személy szerint egy sok gólos meccset várok és úgy gondolom, hogy sikerült felkészülnünk.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg szélsőnk, Hegyi Barnabás is, aki szintén vasárnap estétől indította nyilatkozatát:

„Hát, mit is mondjak. Az előző szezonokhoz képest valóban az idei lehet messze a legjobb teljesítményünk, de fájó ilyen kevéssel a vége előtt így veszíteni. A csapat szíve kint volt a pályán, ezt Gergő is kiemelte nekünk. Azt a meccset csak szinte hibátlan játékkal lehetett volna megnyerni, és ami fájó, hogy az én szívügyem, a védekezés sem ment annyira. Szerencsére Pali meccsben tartott minket néhányszor a kapuból.

A Cunder ellen igazából ugyanúgy készülünk, mint bármely eddigi meccsre, ebből a szempontból mindegy, hogy mit játszottunk előző hétvégén, azon maximum az első edzésig gondolkodunk. Kedden már mindig a következő feladaton gondolkodunk. Bízunk benne, hogy kijavítjuk a hibáinkat és jó játékot tudunk mutatni a Cunder ellen és egy magabiztos teljesítményt tudunk hozni. Természetesen két pontot várok.”

A hatodik forduló további meccsei is tartogatnak izgalmakat. A negyedik helyre hajtó, és néha kiszámíthatatlan Komárom a Fradit fogadja, ez lesz talán a forduló rangadója. A TFSE az egyre inkább magára találó Lipóthoz látogat. A lipótiak Budapesten is megtréfálták az egyetemistákat, és egy döntetlent kicsikartak akkor. A minket közvetlenül üldöző TAC pedig a Budakalászt látja vendégül az Öreg-tó partján.