Bár a honlap hosszabb szünetet tartott, senki ne gondolja, hogy a csapat nem kezdte meg a 2025-ös esztendőt időben. Január 3-a óta izzik a parketta a Gál Gyulában, meccsek hiányában ugyanis sűrített edzésmunkával készül a csapat az év első meccsére. Ez el is kél, ugyanis február első napján Tatára látogat a Bányász, ami elhozza az NB2 A-csoportjának szuperrangadóját.

Csapatunk 2024 utolsó összecsapásán szenvedte el első vereségét Lipóton, így javítanának a srácok, ám a Tata gárdája éppen az október eleji várpalotai vendégjátéka óta veretlen. Akkor egy simának induló, de a második félidőre szorossá váló meccsen 27-23-ra diadalmaskodott csapatunk, ezután viszont hat meccset nyert északi ellenfelünk sorozatban, ráadásul nagyon imponáló módon: a legszorosabb meccsükön is nyolc (!) góllal verték a minket legyőző Lipótot idegenben. Emellett két fordulóval ezelőtt tizenhárom góllal múlták felül a dobogó harmadik fokán álló Komárom gárdáját odahaza a Güntner Arénában (38-25).
Kemény menet vár tehát a Bányászra Tatán. Erről az erőpróbáról, és a januári munkáról kérdeztük a Soha Gergőt, csapatunk vezetőedzőjét:
Az edzésmunka nehezen indult az ünnepek után, ahogy szokott. Kellett egy kis idő, mire felvettük a megfelelő fordulatszámot. A srácok dolgoznak becsülettel, hisz végig a szemük előtt lebeg a ránk váró feladat. Tatán egy jó csapat ellen, a lehető legjobb teljesítményünket szeretnénk kihozni magunkból. Egy háromesélyes mérkőzésen szeretnénk a két bajnoki pontot megszerezni.

A múltbéli eredményeket böngészve is Gergő következtetésére kell jutnunk, ami a háromesélyes meccset illeti. Az 1994/1995-ös szezon óta feljegyzett 19 mérkőzésen hat Bányász és hét Tata diadal mellé egészen kivételes módon hat döntetlen is társul, és ebből a négy Tatán jött össze. Érdekesség, hogy Bányász oldalán csak hazai sikereket jegyezhettünk fel, eddig még nem sikerült bevenni Tata várát (a TAC is egyetlen-egyszer győzött csak Palotán, még 2010/11-ben). Ahogy a mi győzelmi szériánk is megszakadt decemberben, reméljük szombaton ezt a sorozatot is át tudjuk adni a múltnak.
Útra fel, győzni kell! Hajrá Bányász!
