Időben eléggé szétszórva játszották le a csapatok a 3. forduló meccseit: mi csak szombaton, de többen már előző héten letudták az aktuális meccset. Ami jó hír: csapatunk továbbra is veretlen, és jobb gólkülönbségének köszönhetően a tabella élén fejezte be a fordulót: a három hatpontos csapat közül (Ajka, Füred, VBSK) messze a legkevesebb gólt kapta a Bányász, +32 a lőtt és kapott gólok mérlege.

A hétvégén, ahogy már írtuk, magabiztos győzelmet aratott a csapat, és már a hétvégi megyei rangadóra készülnek a fiúk, de azért lássuk, miként vélekednek a Haladás elleni meccsről. Csapatkapitányunk, Fülöp Jani, aki a szezon elején ujjsérülés miatt lábadozott, úgy tűnik, megtalálta góllövő formáját, ugyanis hét találatával a mezőny legeredményesebbje lett:
„A szombathelyi meccsről röviden azt gondolom, hogy sajnos nem sikerült az elejétől kezdve olyan elánnal és koncentrált fejjel bele mennünk a mérkőzésbe, ahogy szerettük volna. Ezen mindenképpen javítanunk kell az előttünk álló mérkőzésig, ugyanis az Ajka ellen ez nem fog beleférni.”

Mindig örömteli fiatalokat látni a pályán, és Szombathelyen erre sor került: debütált a kapuban tizennyolc esztendős hálóőrünk, Kovács Benedek, aki ha már megkapta a bizalmat, élt is vele. Nyolc kapura tartó labdából hármat védett, így 37,5%-os hatékonysággal őrizte a hálót. Lássuk, ő hogy vélekedett a meccsről:
„Nagyon jól éreztem magam a szombati meccsen, és hálás vagyok, hogy lehetőséget kaphattam a felnőttek között. Igyekeztem élni a megelőlegezett bizalommal, és úgy érzem, hogy sikerült is. Nyilván még szoknom kell ezt az atmoszférát, mert teljesen más egy felnőtt meccs hangulata, és más lövéseket is kapok, de igyekszem minden nap egy kicsivel jobbnak lenni. Külön öröm volt számomra, hogy még gólt is sikerült lőnöm, ami ugyan a statisztikában valahol elveszett, de én büszke vagyok rá. Jó érzés a csapathoz tartozni!”

A forduló többi meccsén – mondhatjuk – érvényesült a papírforma. Az Alsóörs gárdája megszerezte első pontjait: a Szentgotthárd ellen sikerült otthon tartani mind a kettőt (27-24). Bár a vasi gárda az 50. perc legvégén még 22-24-re vezetett, az Alsóörs az utolsó tíz percben végrehajtott egy 5-0-s rohanást. Ez a rövidzárlat megpecsételte a határmentiek sorsát. A Komárom úgy tűnik magára talált, és második győzelmét is behúzta. Ezúttal otthon verték meg a Győr gárdáját. A vége meglehetősen sima: 44-31-es diadal. A forduló rangadójára Ajkán került sor, ahol a szintén veretlen Füred vendégeskedett. Jól kezdtek a vendégek, és már a 11. percben 2-7-t-et mutatott az eredményjelző. Az első félidőben még fel tudott jönni a hazai csapat -1-re, de egyenlítenie sem ekkor, sem később sem sikerült. A vége 25-31, így a füredi csapat maradt 100%-os.
Folytatás szombaton, amikor az Ajka csapata látogat Várpalotára. Hajrá Bányász!

