Kiszámoló – Mit kell tudni a felsőházi rájátszásról?

Utaltunk már rá többször is, hogy a 14. forduló után gyakorlatilag egy új bajnokság fog kezdődni. Az NB2 A-csoport és B-csoport első négy helyezettje csap majd össze a belőlük alakult nyolcasban. Természetesen nem fogunk újra játszani a saját csoportunkból továbbjutókkal, viszont az ellenük (jelenleg: Tata, Komárom, Veszprém trió) szerzett pontokat tovább visszük. Mondhatjuk tehát, hogy a jelenleg itt közöltek csak tájékoztató jellegű adatok, hiszen még az „A” (miénk) és „B” csoportban is beállhatnak változások, ami az első négy helyezettet kilétét illeti.

A rend kedvéért szögezzük le: a lenti számolásoknál úgy vettük, hogy a jelenlegi sorrend lesz a végleges.

Az „A” csoport jelenlegi felsőházba jutói (mksz.hu)

Az első négy helyezett elleni összevetésben a Bányász meglehetősen jól áll: idehaza mindenkit megvertünk, az idegenbeli mérleg pedig egyelőre egy győzelem (Veszprém) és egy vereség (Tata). Ez azt jelenti, hogy a maximálisan szerezhető tizenkét pontból nyolcat már biztosan viszünk magunkkal – amennyiben így marad az első négy. Számunkra legrosszabb esetben a Tata is nyolc ponttal jön tovább, de többet ők sem szerezhetnek már. Nézzük is, hogy hogyan áll ez a tabella jelenleg – zárójelben az a pontszám, amit maximálisan szerezhetnek a csapatok a hátralévő két fordulóban és az is, hogy ki ellen van még meccs:

  1. VBSK – 8 pont (max. 10 pont – Komárom idegenben, 13. forduló)
  2. Tatai AC – 6 pont (max. 8 pont – Veszprém idegenben, 14. forduló)
  3. Veszprém – 4 pont (max. 6 pont – Tata otthon, 14. forduló)
  4. Komárom – 2 pont (max. 4 pont – VBSK otthon, 13. forduló)

Több helyen is változna tehát az aktuális sorrend. A komáromi gárda például egy Tata elleni szezon eleji győzelmet követően nem tudott legyőzni még egy gárdát sem a TOP 4-ből. Amennyiben nem a Veszprém jön tovább negyedikként, hanem az Alsóörs, vagy a Lipót, úgy természetesen a pontok is változnak. A komáromi túra jól láthatóan kulcsfontosságú lesz, a csapat eszerint is készül.

Vessünk egy pillantást a B-csoportra is, amelyből ellenfeleket fogunk kapni. Itt természetesen mind a négy csapattal játszunk majd egy oda-visszavágót. A helyzet ebben a csoportban olyan szempontból bonyolultabb, hogy a negyedik helyen pontegyenlőség van jelenleg (Cunder, Tatabánya U21), és a harmadik helyezett (Budakalász) is csak egy ponttal előzi őket. Az itt közölt tabella szintén a jelenlegi állás szerint elemzi a pontokat (tehát a úgy vesszük, hogy a Tatabánya nem jut be).

A „B” csoport jelenlegi felsőházba jutói (forrás: mksz.hu)
  1. Fradi – 9 pont (max. 9 pont, ha a Cunder jut be. 10 pont, ha a Tatabánya)
  2. TFSE – 7 pont (max. 9 pont – játszanak a Cunderrel és a Tatabányával is még)
  3. Budakalász – 3 pont (max. 5 pont – Cunder idegenben, 14. forduló)
  4. Cunder – 1 pont (max. 5 pont – TFSE, Budakalász, mindkettő otthon, 13. és 14. forduló)

A fenti információkat a 13. forduló után is frissíteni fogjuk.

Az biztos tehát, hogy csapatunk a felsőház élmezőnyéből vág neki majd a maradék nyolc meccsnek, amelynek mindegyike rangadó lesz. Az összecsapások sorrendje közvetlenül az utolsó forduló után megtartott sorsoláson dől el. A rájátszás pedig a március 22-23-i hétvégén kezdődik.