Két ponttal tért haza a Bányász Szombathelyről

Ezúttal szombaton ebédidőben játszotta soron következő bajnokiját NB II-es felnőtt csapatunk. Ellenfelünk a szombathelyi Haladás gárdája volt. A zöld-fehérek a Lipót visszalépése miatt indulhattak az NB II-es mezőnyben és eddig nem sok babér termett számukra, hiszen mindhárom korábbi mérkőzésüket elveszítették. Nagy tömeg nem gyűlt össze a kezdésre az egyébként modern kis csarnokban, de persze ez nem meglepő: a férfi kézilabda nem tartozik Szombathely legsikeresebb csapatsportágai közé.

A hazai fiatalok minden esetre nagy akarással és lelkesedéssel vetették magukat a küzdelembe és az első félidő feléig kitűnően helyt álltak a jóval esélyesebb Palota ellen. A Bányász talán az átlagosnál hosszabb utazásnak és a szokatlan kezdési időpontnak is köszönhetően kissé enerváltan kezdett, és sok hiba csúszott a mieink játékába. Ennek köszönhetően a 13. percben a zöldek Farkas góljával még 2 góllal is vezettek a mérkőzésen (9:7)! Szerencsére gyorsan összekapta magát a tiszta feketében játszó VBSK, így Szabó, Szöllőskei és Somogyi góljával már újra a Bányász vezetett (9:10). A félidő hajrájában a hazaiak kerültek hullámvölgybe és a sorozatos hibákat gólokkal büntette a Várpalota. Ennek köszönhetően a pihenőre már megnyugtató, hét gólos előnnyel mehetett csapatunk (12:19).

A folytatásban néhány perc után már kétszámjegyű volt a különbség (36. perc: 13:23 Báder révén) és innentől talán már csak a különbség volt kérdéses. Állandósult a 9-10 gólos vendég előny, a hazaiak nem tudtak feljebb zárkózni ellenfelükhöz. A Bányászban a második játékrészben pályára léphetett a fiatal kapus Kovács Benedek is, akinek korábban az édesapja is őrizte a VBSK hálóját (Kovács János jelenleg az NB I/B-s Százhalombatta sikereiért küzd). Fiatal hálóőrünk több remek védéssel vétette magát észre és még egy gólt is dobott, amit később érvénytelenítettek. A záró tíz percben szinte lemásolták az első játékrész végét a csapatok. Több elrontott helyzet hazai oldalon, újabb gólok a palotaiak részéről. A vége egy rendkívül sportszerű mérkőzésen 14 gólos Bányász siker. Egy biztos: a következő mérkőzésen hazai pályán az Ajka ellen magasabb hőfokon kell kézilabdáznia a csapatnak, ha sikert szeretne aratni saját közönsége előtt.

NB II Férfi – Alapszakasz „A” csoport 3. forduló

Haladás – VBSK 22-36 (12-19)

Szombathely, Haladás Sportkomplexum 100 néző

V.: Cseszregi Bence és Papp Péter

VBSK: Csomay, Kovács (kapusok) – Horváth 2, Szöllőskei 3, Ruprecht 1, Foki M, Fülöp 7,Szabó 3, Somogyi 1, Schekk 1, Járási 3, Hegyi 4, Gáspár 1, Bogdány 6, Báder 4, Ihász

Vezetőedző: Soha Gergő

Kiállítás: 6 ill. 6 perc, Hétméteres: 3/3 ill. 3/3