A múlt heti fantasztikus diadal után már csak egyetlen mérkőzés várt csapatunkra a bajnokság alapszakaszában. Ellenfelünk épp egy hete szerezte meg első pontjait a bajnokságban (a győri fiatalokat fektették két vállra), így ellenük – minden tiszteletünk mellett – csakis a győzelem volt elfogadható a VBSK számára.
Kezdés után, a félidő harmadáig Szöllőskei Gergő – Szentgotthárd külön mérkőzést tekinthettek meg a kilátogató nézők, hiszen kiválóságunk zsinórban 4 gólt dobott az ellenfelünknek. A 11. percben aztán Fülöp is feliratkozott a gólszerzők közé hazai oldalról, és ezzel először vezettek két góllal a vörös-feketék (5:3). Hogy szurkolóink még jobban megnyugodjanak, Gebhardt és Ihász tovább növelte a hazai előnyt, miközben Csomay hatástalanított egy gotthárdi próbálkozást (7:3). Az első félidő végéig aztán szépen fokozatosan építette fel jelentős előnyét a Bányász, és fél óra elteltével már 7 góllal vezetett a VBSK (félidő: 18:11).







Szünet után hamar nyolc gólos lett az előny, ezúttal is Szöllőskei jegyezte a gólt (19:11). Percekkel később kisebb hullámvölgybe kerültek a hazaiak. A több eladott labdát megbüntette a Szentgotthárd, és felzárkózott öt gólra.(21:16). Izgulnia azonban szerencsére nem kellett a palotai publikumnak, mert rövid időn belül újra a helyes útra lépett a társaság, és az utolsó tíz percre már újra nyolc gólos Bányász előnnyel érkeztek a csapatok (28:20). A lefújás előtt nem sokkal Ihász jóvoltából kilenc gól lett a különbség, amivel ki is alakult a végeredmény (34:25).



Csapatunk tehát hibátlan hazai mérleggel, az előkelő 2. helyen zárta az alapszakasz A csoportját, Szöllőskei Gergő pedig 102 góljával a csoport legeredményesebb játékosa lett! Neki külön is gratulálunk!. A folytatásban majd a B csoport első négy helyezettjével kell farkasszemet nézni. Ez a négy csapat a Ferencváros U21, a TFSE, a Budakalászi SC illetve a székesfehérvári MÁV Előre – Cunder együttesei lesznek. Amint pontos információink lesznek a további menetrendről, természetesen azonnal jelentkezünk! Hajrá Bányász!