Újabb tősgyökeres várpalotai fiatallal volt szerencsém beszélgetni, és folytatni a 6+1-et. Újabb alanyom a különböző korosztályokat is figyelembe véve már több, mint 300-szor húzta magára a vörös-feketét, és több, mint 600 gólt lőtt. Járási Ricsi már hetek óta engem nyúzott azzal, hogy mikor következik már végre az ő interjúja. Nekem sok ráhatásom erre nincs, de a csapatkapitány, Kara Dani végül úgy alakította, hogy megírhattam a „beszélgetést kérő üzenetet” Ricsinek, aki nagy örömmel ült le velem szembe egy szerdai edzés után.
1 – Kezdjük is a Kara Dani által feltett kérdéssel. Egyébként a többiek is mondták, hogy nyugodtan feszegessem ezt a témát. Szóval arról érdeklődött a csapatkapitányod, hogy milyen érzés VB döntőt veszíteni?
JR: Gondoltam, hogy valami hasonló kérdés lesz… Azért szekálnak vele, mert a múltkor egy edzés végén Gergő azt mondta az utolsó támadásnál, hogy ez most a VB címért megy, amit én ott a jobb oldalon persze nem hallottam. Szóval fölé lőttem. Fülöp Jani meg is jegyezte, hogy a NASA-tól már szóltak, hogy nem vártak aszteroida hullást…
2 – A palotai fiataloktól meg szoktam kérdezni, hogy mi az ősélmény a kézilabdával kapcsolatban. Neked hogy jött ez a sport?
JR: Én óvoda óta kézilabdázom, már akkor elkezdtem a szivacskézilabdát. Nagybátyám is kézilabdázott Várpalotán (Varga Bálint), akkor döntöttem el, hogy ez a sport lesz az enyém. Meccsekre csak akkor kezdtünk el járni, amikor már aktív játékos voltam. De szüleimnek már egész kicsi korom óta mondtam, hogy kézilabdázni fogok, ott leszek a tévében, a válogatottban.
Erről már letettél?
Nem, még nem (nevet).
3 – Egy évet eltöltöttél Veszprémben is, mesélj erről egy kicsit, kérlek.
JR: Megkeresett az akkori edző onnan, hogy kellene balkezes játékos. Ismeretségem is van ott, Preszter Ákos személyében (játékos, VKKFT), legfőképpen ő segített bekerülni. Igazából csak fél évet voltam ott, de játszottam serdülő első osztályt és ifi másodosztályt is. Ott már csapattársam volt Szatmári Sanyi és Ihász Dávid is. Valahogy nem éreztem odavalónak magam, nem találtam a helyem, ami befolyásolta az edzésmunkámat is. Szerencsére fél év elteltével megkeresett Soha Gergő, hogy nem szeretnék-e visszajönni.
4 – Emlékszel-e a meccsre amikor először léptél pályára a felnőtt csapatban? Úgy gondolom, hogy ez egy Palotán nevelkedő játékosnak nagy pillanat.
JR: Abszolút. Emlékszem arra az időszakra. Középiskolás voltam és Szili Dani volt az osztályfőnököm. Ő akkor hagyta abba a játékos karrierjét, hogy tudjon az edzőségre és a tanításra koncentrálni. Én edzettem is nála, sőt voltunk csapattársak is. Ekkor történt, hogy nem csak az első meccsemet, de az első hazait is letudtam. Nagyon izgultam, arra emlékszem (az a bizonyos meccs: 2019.09.21. VBSK-Tarján 33-21 – szerk.).
5 – Van-e valaki, aki inspirál téged, mikrokörnyezetedben, vagy akár a komplett kézilabda világból?
JR: Tudni kell rólam, hogy nem nagyon nézek meccseket, és a sportokat sem követem. Innen a Bányászból azt hiszem Gepit kiemelném, olyan szempontból, hogy ő bebizonyította, hogy egy kisvárosból is el lehet jutni magas szintekre. De természetesen ideértek minden olyan játékost, aki elért az NB1-ig vagy akár feljebb. De Gepi az, akire az eredményei miatt a csapaton belül nagyon fel tudok nézni.
6 – Mennyire vagy elégedett a jelenlegi szezonoddal?
JR: Azt kell mondjam, nem nagyon. Például, ha a góljaim számát nézzük, akkor egyáltalán nem. Persze, ez attól is függ, hogy nem kapok annyi játékidőt, amennyit szeretnék. Ezt viszont meg is értem, mert vannak „nagyobb ágyúk” most a csapatban, akikhez fel kell nőnöm. Igyekszem felzárkózni. Jelenleg átlövőt játszom, de eléggé őrlődök, mert vékonyabb termetű vagyok, hetven kilóval nehéz átlőni. Szélen a rugalmasságom és gyorsaságom miatt lehet, hogy jobban érezném magam. Mivel azonban hol ezt, hol pedig azt tanították nekem, így egyik poszton sem tudok kiteljesedni. Próbálom ellesni a tapasztaltabb játékosok mozgását, módszereit, és igyekszem megfogadni a tanácsokat is, még ha ebből sokszor vita is alakul ki. Kiemelném ilyen téren Fülöp Janit, akinek a segítsége sokszor piszkálódásnak tűnik, de én tudom, hogy ő segíteni szeretne, a maga módján (nevet).
(Ide szúrnám be a 6+1+1 újabb epizódját, melyet most éppen Fülöp Jani extra kérdése éleszt újra:
6+1+1 –Jani azt kérte, hogy meséld el, miért lett „pad” vagy „padszon” a beceneved?
JR: Egyik edzésen Gergő kitalált egy olyan feladatot, hogy le kellett ülni, és három embernek kellett felemelnie egy padot. Én Janival és Végh Szabival voltam egy trióban, természetesen középen. Így állandóan én húztam a rövidebbet: amikor ki kellett emelni a padot, ők lehúzták, vagy éppen egyáltalán nem tartották és egyedül szenvedtem. Innen ragadt rám a becenév.)
6+1 – Van-e valamilyen kabalád, amikre a meccs előtt, vagy a felkészülés során nagyon figyelsz?
JR: Nem tudom, hogy kabalának mondhatom-e, de próbálok mindig én érkezni legelőször. Ilyenkor sétálok, szokom a teret, előkészítem a labdámat, nekem ez sokszor segít a ráhangolódásban.
Végül pedig már csak az maradt, hogy eláruld, kitől szeretnél kérdezni.
JR: Bai Danitól szeretnék kérdezni. Ő általában hatalmas üvöltéseket hallat edzésen. Az én kérdésem az lenne, hogy nincs-e ennek köze egy budapesti bár emlékéhez, ahol egy görbe éjszakán járt Dani?
Sokan talán nem tudják, de Ricsi a csapat DJ-je. A hazai mérkőzések alkalmával, a meccsek előtt, a bemelegítés alatt az ő lejátszási listája dübörög a hangfalból. Mint meséli, már az utánpótlás csapatokban is az ő zenéire ment a ráhangolódás. Az biztos, hogy jobban jár játékos, néző, játékvezető így, mintha Gáspár Imi zenéi előznék meg a meccset…