Majd’ egy hónap után, szombaton újra hazai pályán mérkőzik csapatunk. A legutóbbi itthoni meccsen megjártuk a mélységeket, hogy aztán idegenben katartikus győzelmet arassunk, és a tabella elejére ugorjunk. A hétvégén esélyünk nyílik ott is maradni, ehhez azonban le kell győznünk hazai pályán a Szentgotthárd csapatát.

A vendégek egyelőre két gyűjtött ponttal a tabella hetedik helyét foglalják el, egyedül a Szombathely gárdáját tudták legyőzni hazai környezetben. Idegenben egyelőre nem megy nekik: Ajkán nagy arányú, Alsóörsön szűk vereséget szenvedtek. Kötelezőnek tűnik tehát a győzelem, még akkor is, ha többször láthattuk, hogy csapatunk játéka akadozhat. Volt min dolgozni tehát a szünet alatt, erről kérdeztük Schekk Andrást, csapatunk átlövőjét is:
„Nagy elánnal készülünk a hétvégi meccsre, szeretnénk kiszolgálni a hazai közönséget! A szünet edzésekkel telt, próbáltuk a játékunkat csiszolni, hogy minél összeszokottabb legyen a brigád! Természetesen a két pont megszerzése a célunk, reméljük minél jobb játékkal tudjuk meghálálni a szurkolást!„
A csapatmunka mellett az egyéni fejlesztésre is maradt idő a szünetben,. Ezt emelte ki Somogyi Márk. Szélsőnk, természetesen, a hétvégi kihívásról is szót ejtett:
„A szünet jól telt, az edzések nem álltak meg. Mivel volt két szabad hetünk, így több idő jutott az egyéni posztos képzésekre, illetve volt lehetőségünk új játékokat is kipróbálni, gyakorolni. A Szentgotthárd ellen, ha végig a saját tempónkban tudunk játszani, és a kapusaikra felkészülve magabiztosan lőjük be a helyzeteinket, akkor itthon tudjuk tartani a két pontot.”


Az örökmérleg is jelentős Bányász fölényt mutat. Az eddigi huszonhét lejátszott mérkőzésből huszonhármat csapatunk nyert, egy döntetlen és három gotthárdi diadal mellett.
A hatodik forduló egyértelmű rangadójára Ajkán kerül sor, ahol a Komárom csapata vendégeskedik majd. Az élmezőnyből a Füred Győrben lép majd pályára. Az egyetemisták egyelőre hat pontot gyűjtöttek, mellyel tapadnak a felsőházra, és kénytelenek lesznek bravúrt bemutatni, hogy be is lépjenek a legjobb négy közé. A forduló negyedik mérkőzésén pedig az Alsóörs csapata utazik a szombathelyi Haladás együtteséhez.
Ami számunkra a legfontosabb, hogy szombat este hattól csapatunk a Gál Gyula Sportcsarnokban lép pályára, ahol minden esélye megvan arra, hogy a két pontot itthon tartsa.
Hajrá Bányász!
