Újra éles a verseny

A 6. forduló az NB2 A-B csoport felsőházában újra élessé tette a versenyt a feljutásért. Ehhez persze
nem csak a Palota habkönnyű győzelme kellett, de a további mérkőzések eredményeinek szerencsés
alakulása is hozzájárult.

Mielőtt rátérünk a „további mérkőzések eredményeire”, még időzzünk el kicsit a saját meccsünknél, és lássuk, miként vélekedtek játékosaink a szezon eddigi legsimább, 25 gólos győzelméről. Tehetséges irányítónk, Foki Máté – testvéréhez hasonlóan – térdsérüléssel bajlódott, és csak a Fradi ellen tért vissza a pályára. A Fehérvár ellen ismét játszott és immár gólokkal – szám szerint hárommal – járult hozzá a 42-17-es diadalhoz. Így értékelt:

„A hétvégi meccsen a védekezésünket szeretném kiemelni. Nagyot küzdöttek a srácok hátul, mindent megtetettek, hogy a lehető legkevesebb gólt kapjuk. Ezekből a stabil védekezésekből sikerült gyors támadásokat is vezetnünk. Örülök, hogy végre újra a pályán lehetek, de van még mit pontosítani a játékomon… Már Cuki (Somogyi Márk) bemelegítésében elfáradtam”

A koronázóvárosiak ellen az egyes szerepkörökben kevesebbet játszókat is ki tudta próbálni Soha Gergő, így esett meg, hogy Dobos Máté, akit főleg védekezésben láthattunk eddig, 4/4-gyel zárt. Meccs előtti nyilatkozatában magabiztos, sok gólos győzelmet várt, ez bejött neki, így megkérdeztük a meccs után is:

„Úgy gondolom, sikerült egy jó mérkőzést játszanunk a Cunder ellen. Mindenképp ki akartuk javítani
a múlt heti csorbát. A csapat célja tehát egyértelmű volt: dominálni, gyors ritmust diktálni és hibára
kényszeríteni az ellenfelet. Ezt persze Gergő is elvárta a csapattól és úgy gondolom, ezt sikerrel tudtuk
teljesíteni. A négy gólom természetesen nagy élmény, szerencsére nem ez volt az első alkalom, hogy
több gólt is tudtam szerezni. Jelenleg védekező szerepkört töltök be a csapatban, így külön örültem
annak, hogy több lehetőséget kaptam támadásban is.”

A télen érkezett átlövőnk, Matisz László, ideérkezése előtt több hónapot kihagyott, így sokáig csak edzett a csapattal, mára viszont egyre inkább bejátssza magát a gárdába. Őt is megkérdeztük, hogy érzi magát Várpalotán, illetve milyennek látta a Fehérvár elleni derbit:

„Remekül érzem magam Várpalotán, Pazar a hangulat. A beilleszkedésemet felettébb
megkönnyítette, a csapattársaim, illetve a stáb tagok kedvessége, segítőkészsége és összetartása.
Utóbb említett kvalitás a Cunder elleni mérkőzésen is megmutatkozott, amelyen az első perctől
kezdve uraltuk a játék menetét, ezáltal magabiztos győzelmet tudtunk aratni.”

A Bányász tehát teljesítette a „kötelezőt” (amennyiben van ilyen ebben a csoportban), és várta a további sorsát, ami szerencsére jól alakult. Az előző cikkünkben a forduló rangadójának harangoztuk be a Komárom-Fradi összecsapást, ami igazolta is a várakozásokat. A változatos meccsen a Komárom kezdett jobban, de a három-négy gólos kezdeti előnyük a 22. percre elfogyott, és hamarosan már a Fradi vezetett ugyanennyivel. A hazai gárda szívós játékkal egyre jött fel a szünetre (13-14). Ezt követően a 38. percben érték utol a Fradit legközelebb, átvették a vezetést, és innen ki sem engedték azt a kezükből, és 31-28-as eredménnyel tartották otthon a két bajnoki pontot, nagy szívességet téve ezzel nekünk.

Illetve a Tatának is, akik a vártnál sokkal simábban, 44-20-ra lépték le otthon a Budakalászt. A forduló negyedik meccsén a Lipót kisebb meglepetésre otthon tartotta a két pontot a TFSE csapatával szemben egy utolsó másodperces góllal (35-34).

Az élboly így újra sűrű, az utolsó két fordulóra rákanyarodva három csapatnak is reális esélye van a feljutást érő hely megszerzésére. A Fradi Lipótra látogat, majd otthon fogadja a Tatát. Ez utóbbi csapat a pesti látogatás előtt még otthon fogadja a TFSE gárdáját. Mi pedig jövő héten búcsúzunk a Gál Gyula Sportcsarnoktól egy Budakalász elleni meccsel, az utolsó fordulóban pedig a TFSE gárdájához látogatunk majd.

Forrás: mksz.hu