Tovább üldözzük az éllovast!

A Tata elleni magabiztos győzelmet követően Várpalotára is győzelmi szándékkal érkezett a TFSE együttese.

A mérkőzés elején úgy tűnt siker koronázhatja ebbéli terveiket, hiszen alaposan beragadt a rajtnál a hazai csapat. A 4 .perc végén Somogyi kapufája után Mellák már a harmadik vendéggólt helyezte el a Bányász kapujába, mindezt hazai válasz nélkül (0:3). A Bányász a 6. percben lőtte első gólját. Ezt Hegyi jegyezte, majd Fülöp találatával egy gólra zárkózott a VBSK (2:3). A budapestiek kapusa Hoffmann Bálint Szatmári és Gebhardt lövésénél is résen volt, míg a túloldalon ez idő alatt Molnár Kolos kétszer is mattolta Csomayt, így újból hárommal húztak el a vendégek (14.perc: 4:7). Újabb gólt nem kapott a Bányász, de sem Szatmári, sem pedig Fülöp nem tudta bevenni a budapestiek kapuját. Ihász gólja volt egy kis gyógyír, amellyel közelebb lopózhatott a Bányász (5:7). Kicsit rendet kellett tenni a fejekben Soha Gergőnek, így 5-8-as állásnál időt is kért a 18. percben. Szerencsére használt a fiúknak ez a rövid kis megbeszélés, hiszen Szöllőskei sorozatban elért 3 találatával végre utolérte ellenfelét a Palota. Noha még egyszer vezettek a vendégek, lélektanilag ez volt talán a mérkőzés fordulópontja. Az újabb budapesti találatot Szöllőskei egyenlítette ki a 25.percben, majd ugyan ő jegyezte a VBSK vezető találatát is (28.perc: 11:10). Végre megvolt a hőn áhított vezetés! A tizenegyedik TFSE gólt Szatmári találata követte, így a szünetre hazai vezetéssel vonultak a felek az öltözőbe (fe.: 12-11).

A második játékrész elején Ihász percei következtek. Két perc alatt szerzett két góljával már hárommal vezetett a Bányász (14:11). Ezt követően több, mint 5 percen keresztül nem esett újabb gól. A 37.percben talált be a vendégcsapat (14:12). Az újabb hazai támadást egy 7méteres követte, de Szöllőskei ezúttal nem volt elég pontos. Az ellentámadás sem járt azonban sikerrel, így Fülöp gólja azt jelentette, hogy újra három a hazai előny (15:12 – itt is látszik, hogy az időkérés 5-8-nál micsoda fordulatot hozott: a 17. perctől kezdődő időszakot a Bányász 10-4-re nyerte). Szünet után láthatóan javult a Bányász védekezése, a kapuból pedig Csomay szállította az extrát, ziccereket és heteseket hárított. Támadásban is kevesebb hibát vétettek a fiúk, így lassan, de biztosan nőtt a különbség a két csapat között. 16:13 után hazai oldalon Szatmári kétszer talált be ráadásul Ruprecht és Fülöp is eredményes tudott lenni, míg a fehér mezes vendégek részéről senki, így már hét gól volt a különbség a 47.percre (20:13). Kézenfekvő volt az időkérés vendég oldalon. Használtak az intelmek ott is, és két góllal közelebb zárkózott a TFSE (50.perc: 20:15). A hajrában magabiztosan tartotta 5-6 gólos előnyét a VBSK, és a lefújás előtt másodpercekkel esett Szatmári találat azt jelentette, hogy 7 góllal győzött a hazai csapat (28:21).

Győzelmével továbbra is második helyen áll a Bányász, a Tatán rangadót nyerő ferencvárosiak mögött. A két csapat éppen egymás ellen fog mérkőzni április 27-én vasárnap este, a Népligetben. Két hete van tehát arra Soha Gergőnek és tanítványainak, hogy felkészüljenek a listavezető elleni ütközetre és reményeink szerint valami nagy dolgot vigyenek végbe! Szép volt fiúk! HAJRÁ BÁNYÁSZ !!!