Hírek


Nyílt levél Talabér Mártához

Az alábbi levél a várpalotai kézilabda szurkolók kérésének eleget téve változtatás nélkül kerül közlésre


Tisztelt Talabér Márta Polgármester Asszony!

Az alábbi levelet egy olyan közösség fogalmazta, amelyik több évtizede aktív résztvevője a Várpalotai Bányász Sportkör kézilabda mérkőzéseinek, a csapat eredményeitől és a bajnokságokban elfoglalt helyétől függetlenül, itthon és idegenben egyaránt.
Nyilván tisztában van Ön is azzal, hogy a VBSK férfi felnőtt kézilabda csapata jelenleg sereghajtó az NBI/B nyugati csoportjában 12 mérkőzésen 12 vereséget szenvedve. Az is egyértelmű lehet Önnek,hogy a problémák nem most kezdődtek, mivel a VBSK elnöke Lanczmann Balázs tavaly ősszel az önkormányzati választások előtt lemondott a tisztségéről. Ezt a lemondást megismételte még egyszer az ősz folyamán, hogy így helyezzen Önre nyomást, ezzel próbálva megoldani a klub likviditási problémáit, de mindezek ellenére máig is ő vezeti szeretett egyesületünket.
Mi, szurkolók ezeknek a próbálkozásoknak az eredményét nem ismerjük, csak annyit láttunk, hogy a csapat a tavalyi szezon végére teljesen szétesett és bár az eredményeink alapján ki kellett volna esnünk a másodosztályból az Elnök úr vállalta az idei évre is az NBI/B nyugati csoportjában való szereplést,holott tudta, hogy a keret még annyira sem lesz alkalmas, mint az előző évben. Ezek következtében állt elő ez a jelenlegi megalázó helyzet, amely nem méltó a Várpalotai Bányász SK múltjához és jól jelképezi a város hozzáállását a sporthoz.
A Várpalota Bányász SK Elnöke, mint fő döntéshozó mellett a Város Önkormányzatának is felelőssége van a kialakult helyzetben, mivel elfogadja a jelenlegi állapotokat és nem tesz meg semmit annak érdekében, hogy ezt a megalázó helyzetet kezelje.Elkeserítőnek tartjuk az Önök hozzáállását, hogy hagyják tönkremenni a város egyik legerősebb közösségét, azt a csapatot, amely 11 éven át szerepelt a magyar nemzeti bajnokság első osztályában és
a város első számú reklámhordozójaként vitte a város jó hírét szerte az országban.
Várpalotán a kézilabda mindig meghatározó erő volt, ezt bizonyítja az is, hogy még a jelenlegi helyzetben is több százan járnak a hazai mérkőzésekre és szívükön viselik a csapat sorsát, azonban tehetetlenek és kénytelenek végignézni, ahogy a kézilabda a regnáló vezetés mellet olyan mélységekbe
kerül, ahonnan nincs visszaút. Nem nagyképűség azt kijelenteni, hogy a kézilabdacsapat még mindig a város első számú arculati eleme, így a csapat bárhol jár, az eredményeit azonosítják a várossal is.
Mi, a Várvédők szurkolói csoport tagjai büszkék vagyunk arra, hogy VÁRPALOTA a mi városunk és nem szeretnénk továbbra is tétlenül nézni, ahogy a csapat és a város neve ilyen szégyenteljes helyzetbe kerül. Mivel nincs annyi lehetőségünk, mint Önnek ezért azt a döntést hoztuk, hogy a Várpalota városa
nevében a tavalyi Várpalotai Napokon Öntől kapott elismerő oklevelet és kupát visszaadjuk.
Ezzel kívánjuk jelezni, hogy méltatlannak tartjuk ezt a helyzetet, ami a kézilabdacsapat és a város sportja körül kialakulhatott. Nekünk nem elismerésekre és oklevelekre van szükségünk, hanem egy olyan csapatra, amely méltó lehet a Várpalotai Bányász Sportkör és Várpalota városának múltjához!
Thury György szellemében örökös belső tűzzel égve:

HAJRÁ BÁNYÁSZ!

HAJRÁ VÁRPALOTA!


Tisztelettel:
Várvédők szurkolói csoport

Várpalota, 2015.12.10.
Facebook TwitThis IWIW Google Digg del.icio.us MySpace
rss - Dátum: 2015.12.10 15:39:30 - HOZZÁSZÓLÁSOK: 0 db - HOZZÁSZÓLÁS ÍRÁSA

Szeretnél új hozzászólást írni? Kattints ide!

 


vissza a címoldalra összes bejegyzés








 


palotahandball.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by honlapepito.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!