Győrben először láthattuk pályán csapatunk új balszélsőjét, Farkas Mátét. A 2005-ös születésű fiatal tehetség Veszprémben pallérozódott, az ÉLES Kézilabda Iskolában, és elég impresszív szezont produkált tavaly. A felnőtt NB1/B 4. helyén végző csapat második legeredményesebb játékosa lett, 102 góllal (30 meccsen). Kipróbált játékos érkezett tehát egy fontos posztra, így nem csoda, hogy kíváncsian vártuk a győri debütálását, amiben csalódnunk nem kellett. Mindhárom helyzetét gólra váltotta, és emellé kiharcolt egy hétméterest. Apropó büntető: ebben a kategóriában is megbízható, tavaly 80%-os hatékonysággal váltotta gólra heteseit. A nyáron érkezőkhöz hasonlóan ő is megkapta az ideigazolását firtató kérdéseket, lássuk hát Máté bemutatkozását:

Hogy kerültél Palotára, miért éppen a Bányászt választottad?
Farkas Máté: A felkészülést még Veszprémben töltöttem augusztusban, és mivel onnan csak szeptember elején sikerült eljönnöm, ezért a lehetőségeim eléggé le lettek korlátozva. Mivel egyetemre is járok, nem mehettem az ország másik felére, így Várpalotára esett a választásom, ahol Gergő nagyon meggyőzően beszélt a célokról. Nagyon örülök, hogy a csapat tagja lehetek és engem is ezek a célok fognak vezérelni.
Milyenek az első benyomásaid?
FM: Az első benyomásaim egyébként nagyon jók, úgy érzem hamar beilleszkedtem és hamar befogadtak. Mivel nekem volt egy két hónapos kihagyásom ősszel és csak három hete edzek rendesen, ezért még utol kell érnem magam, és a szintet amit én személy szerint szeretnék képviselni. Bízom benne, ahogy az első meccsemen is, a továbbiakban is gólokkal fogom tudni segíteni a csapatot.
Mik a céljaid a 25/26-os idényre (csapat és egyéni szinten)?
FM: Szerintem csapat szinten egyértelműek a célok, idén fel szeretnénk jutni az Nb1/B-be, és személy szerint én is azért jöttem, azért vagyok itt, hogy mindent beleadjak hogy ez a cél sikerüljön.
Köszöntünk Várpalotán, sok sikert és örömöt kívánunk a pályán és azon kívül is. Mátét a hazai közönség december 6-án, a Komárom elleni rangadón köszöntheti.




