A 8. forduló a 7. Bányász győzelmet hozta. Mint ahogy azt már megírtuk, csapatunk magabiztosan tudta le az alsóörsi túrát, és immár egyedül áll a második helyen a csoportban. Vesztett pontok tekintetében ugyanúgy állunk, ahogy a listavezető Ajka, ám ők egy meccsel többet játszottak.
Több remek teljesítményt is láthattunk csapatunkban, de ezek közül is kiemelkedett Csomay Pál. Rutinos kapusunk a félidőben még 64%-os hatékonysággal védett, hogy aztán 50%-nál adja át a stafétát Kovács Benedeknek. Meg is kérdeztük a véleményét a meccsről:
„Sikerült magabiztos játékkal végig megtartva az előnyünket elhoznunk a két pontot Alsóörsről. Köszönet a szurkolóknak, hogy elkísértek minket és megteremtették a tőlük megszokott elképesztő hangulatot. Sajnos történt a mérkőzésen egy súlyos sérülés, ez úton is mielőbbi jobbulást kívánunk.”
A szóban forgó sérülésről annyit mondhatunk, hogy az alsóörsi Kaiser Márk jobban van, de egyelőre kórházi ellátásra szorul.
Kiemelésre méltó még Bogdány Örs, aki tucatszor zörgette meg az ellenfél hálóját. Ő így értékelt:
„A mérkőzésen szerettünk volna nagy tempóval kézilabdázni, ami sikerült is , és ehhez egy feszes védekezés, jó kapusteljesítmény társult, ami az idegenbeli két pontot eredményezte.„


A nyolcadik fordulóban a nyugati (és egyben alsóházi) rangadón a Haladás meglehetősen simán, 27:20-ra lépte le a Szentgotthárd együttesét. Úgy tűnik, a szombathelyi fiatalok belejöttek az NB2-be, az Alsóörs legyőzése után, immár másodszor sikerült nyerniük, amivel már két csapatot előznek. Érdekes meccsre volt kilátás Ajkán: az ellenünk igen jó benyomást keltő Győrrel csaptak össze, az izgalmak azonban elmaradtak: az Ajka meglehetősen simán és végig vezetve győzött, és őrzi első helyét a csoportunkban (38-27). A forduló további történéseihez tartozik, hogy az első néhány fordulóban élen álló Balatonfüred elszenvedte második vereségét is, mégpedig Komáromban. Ezzel az északi gárda nagy lépést tett a biztos felsőházi részvétel felé, ráadásul a rájátszásba is értékes pontokat vettek el a füredi akadémistáktól. A meccset jól kezdte a Balaton-parti gárda, ám a lendületük negyed órán át tartott. A Komárom ekkor utolérte a vendégeket és innentől ki sem engedte a kezéből a meccset, melyet imponáló magabiztossággal, 34-26-ra nyert meg. Ennek az eredménynek köszönhető, hogy csapatunk már nem pontegyenlőséggel második.
A 2025-ös év utolsó mérkőzésén éppen a Komárom gárdáját látjuk vendégül a Gál Gyulában, december 6-án 18:00-tól. Igazi rangadóval búcsúztatjuk tehát az évet!


