Győzelem Zuglóban

BVSC-ZUGLÓ – VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ 24:26 (13:13)
Budapest, Szőnyi út 40 néző
V.:Bognár Attila és Novák Péter
VBSK: Csomay, Kara, Nagy R.(kapusok) – Elekes, Szöllőskei 1, Fülöp 7, Somogyi 1, Fenyő 5, Járási 1, Hegyi 6, Gáspár I. 3,Ritterwald,Györe 2,Borbély
Vezetőedző:Soha Gergő
Kiállítás: 6 ill. 10 perc
7m-es: 4/2 ill. 4/3

A várpalotai találkozón rosszul kezdte a mérkőzést a Bányász,de a második félidőben sikerült fokoznia a tempót  és végül 5 gólos győzelmet tudott aratni a vasutascsapat felett. Ezúttal jobban sikerült a kezdés is a gyér érdeklődéssel  kísért találkozón. Hegyi és Fenyő góljával nyitott a VBS,de néhány perc elteltével magához tért a BVSC és előbb egyenlített, majd a 7.perc elején először a mérkőzésen a vezetést is át tudta venni.(4:3) A félidő lezárásáig egyik csapat sem tudott  ellépni ellenfelétől,végül a szünetre is döntetlen állás mellett vonulhatott a két egylet.(13:13)

A térfél cserét követően a hazaiak szereztek két gólt és vezethettek ugyanilyen különbséggel (15:13),amire a palotaiak kevesebb, mint 4 perc alatt 4 gyors góllal válaszoltak és így már ők voltak 2 gólos előnyben.(15:17) Röviddel később egy hazai kiállítás után Fülöp pedig már háromra növelte a vendég előnyt (15:18) Sajnos nem tarthatott sokáig az örömük, mert  a zuglóiak szívós munkával ismét kiegyenlítettek,majd a 46-percben Kopcsik révén újra átvették a vezetést (21:20) A hajrá megkezdésére viszont Járási révén ismét a Bányásznál volt az előny (22:23), amit az utolsó percekre már háromra sikerült növelniük és bebiztosították győzelmüket, ami végül egy hazai gól után két gólosra sikeredett.(24:26)

A megszerzett pontnak és nem utolsó sorban a rivális Dunakeszi szentgotthárdi vereségével csapatunknak jó esélye van csoportjának megnyerésére. Ehhez azonban hazai pályán le kell győznie az időközben a 3. helyre visszacsúszott Duna-partiakat.

A mérkőzést május 25-én 18 órai kezdettel vívja majd a két csapat Várpalotán.