Fiatal várpalotai a megyei csapatunk élén

Tavaly még a pályán, ma már a pálya mellől segíti a VBSK-t, ugyanis szeptember óta ő a megyei csapat edzője. Szemtelenül fiatal, a kispadon mégis határozott, és a csapattal együtt ambiciózus célokat tűztek ki maguk elé. Hanák Dominikkal beszélgettünk.

Legutóbb amikor interjúztunk még a „6+1-ben”, már említetted, hogy edzőnek tanulsz, aztán az év eleji fotózáson még mezben voltál, ám egyszer csak a kispad mellett láthattunk, a megyei csapat élén. Hogy kerültél oda?

Hanák Dominik: Augusztusban keresett meg Gergő (Soha Gergő – szerk), hogy beszélni szeretne velem, és ekkor mondta, hogy lenne ez a lehetőség a megyei csapat élén, ami a vezetőség szerint edzői fejlődésem szempontjából a legjobb lenne. Kis gondolkodás után fogadtam el ezt az ajánlatot, így augusztus végén kezdtük el a munkát.

Eddig gyerekekkel foglalkoztál csak, most viszont felnőtteket trenírozol. Mennyire volt nehéz ez a váltás? Azért itt néhány lépcső kimaradt…

HD: Az elején nehéz volt, de csak azért, mert kíváncsi voltam, hogy hogyan tudok kijönni a srácokkal, meglesz-e a tekintélyem, mennyire lesznek együttműködők. Szerencsére minden jól sült el, partnerek a fiúk mindenben. Úgy érzem, sikerült elfogadtatni magam, hallgatnak rám, ráadásul megvan a közös célunk: szeretnénk megnyerni a bajnokságot. Így a motivációval sincs gond.

Egy-egy döntetlen és vereség mellett már nyolc győzelemmel álltok közvetlen az élmezőnyben. Mennyire vagy elégedett az eddigiekkel?

HD: Ha az elején valaki azt mondja, hogy így fogunk állni, akkor aláírtam volna. A martonvásári döntetlen jobban fájt, mint a vereség, bár mindkét meccset megnyerhettük volna. A Diósd elleni zakóban benne volt az én hibám is, be is vállaltam ezt a csapat előtt. Összességében azonban elégedett vagyok, dolgozunk azon, hogy kijavítsuk a hibáinkat.

Nem állnak rosszul a palotai fiúk

A megyei csapatban jellemzően nem kezdők játszanak. Mit tudsz tanítani nekik, hogy épül fel például egy edzés?

HD: Így van, a gárdában nagyon sok a rutinos játékos, akikben van már akár 15-20 év kézilabda is. Itt már tanítani nincs mit nekik, így inkább a taktikára húzzuk fel az edzést. Adok nekik egy vázat: mikor milyen védekezési rendszert alkalmazzanak, támadásban milyen figurát játszunk, de kézilabdázni nem én tanítom meg őket.

Az NB2-es csapat kerete kellően bő idén, és akik kimaradnak, gyakran mennek a megyébe játszani. Mekkora kedvvel érkeznek hozzád ilyenkor a srácok, illetve neked mennyiben okoz nehézséget az, hogy nem mindig tudod előre, hogy kik érkeznek?

HD: A keret összerakása emiatt természetesen nehéz. Ez azért van így, mert a 2005-nél korábban születettekből csak kettőt választhatok, hogy kettős igazolással játsszon nálam. Viszont a 2005 után születettekből bármennyi jöhet, így tudunk adni lehetőséget az ifistáknak is, hogy kipróbálják a felnőtt kézilabdát.

Az NB2-ből érkező játékosoknál – én azt vettem észre -, hogy az első meccs a vízválasztó. Természetesen van, aki csalódásnak éli meg, hogy lekerült a megyébe, de utána talán szívesebben jönnek, mert a színvonal azért nem annyira alacsony, mint amire előzetesen számítanak.

Milyen érzés, hogy a pályán már nem tudsz segíteni a csapatnak?

HD: Az elején furcsa volt, sokszor éreztem, hogy szívem szerint beállnék segíteni. Most azonban ez a feladatom, ezt kell megoldani, aztán majd elválik, hogy mi lesz a jövőben.

Hogy fogadott az edzői stáb? Be tudtál illeszkedni?

HD: Be tudtam illeszkedni. Gergővel sokat kell konzultálnom egyrészt a megyébe való átjárás miatt, másrészt pedig az U14-et közösen visszük. Ennél a korosztálynál én vagyok a vezetőedző, Gergő pedig másodedző, tehát itt is sokat dolgozunk együtt. De egyébként mindenki segítőkész, akármilyen problémánk van, számíthatunk egymásra.

Edzőként milyen csapatot szeretnél a pályán látni? Milyen a Hanák-stílus?

HD: Nálam nagyon a védekezésen van a hangsúly, és a labdaszerzések után könnyű gólok szerzése a cél. Futós, keményen védekező csapatot szeretnék, ezt próbálom ráhúzni a megyére is. Hellyel-közzel sikerül is ezt megvalósítani, a decemberi alapozás sokkal jobban sikerült, mint a nyári, jobb is lett a tempó. Látszik a játékon is, úgyhogy elégedett vagyok!

Dominik hamarosan végez a TF kézilabda edzői szakán: már írja szakdolgozatát, mégpedig a 2026-os kézilabda EB védekezési rendszereit hasonlítja össze a dán, német és magyar válogatott vonatkozásában. A stáb összetartására jellemző, hogy mindenhonnan kapja a segítséget, a szakirodalmat, így nem marad magára. A megyei csapatot céltudatosan irányítja, és ennek meg is van az eredménye. A gárda legközelebb 22-én 17:00-tól szerepel itthon, akkor a Simontornya csapata vendégeskedik majd a Gál Gyulában. Várjuk szurkolóinkat szeretettel!