Első rangadójára készül a Bányász – Irány Komárom!

A második fordulóban máris komoly erőpróba vár a csapatunkra, a fiúk ugyanis észak felé fordulnak, és olyan teljesítményt kell nyújtaniuk, amelyre még Klapka György is csettintene: irány Komárom!

Az előzetes hírek arról szóltak, hogy a határmenti csapat igencsak megerősödött. Bár az első fordulóban vereséget szenvedtek a Füred otthonában, de az több, mint valószínű, hogy a Balaton-parton mindenki meg fog izzadni. A 31-27-es vereség azt is jelenti, hogy a Komárom kettőzött erővel készülhet ellenünk: egyrészt első győzelmükért hajtanak, másrészt pedig biztosan vissza szeretnének vágni a Bányásznak a tavalyi drámai körülmények között elvesztett hazai ütközetért. Akkor Fülöp Jani tizenkét másodperccel a vége előtt szerezte meg győztes gólunkat, amivel 31-30-ra nyertünk. Fülöp kisebb ujj sérülése miatt az Alóörs elleni meccset ugyan még kihagyta, de a második fordulóban már bevethető lesz. Lássuk, hogy nyilatkozott az előttünk álló erőpróbáról:

„Én személy szerint nagyon várom a mérkőzést, mivel nekem ez lesz az első éles meccsem az idényben! Komáromban mindig nagyon nehéz nyerni és szerintem ez idén sem lesz máskepp! Mindenképpen egy kiélezett, küzdelmes rangadóra számítok, de úgy gondolom, a kitűzött cél fényében csakis nyertesen hagyhatjuk el a pályát! A tavalyi évről jó emlékeink vannak, és reméljük, ez most sem fog megszakadni. Hajrá Bányász!

Íme, a tavalyi év egyik legnagyobb katarzisát hozó lövése: Komárom-VBSK 30-31

Remek kapusunk, Csomay Pál is szép emlékeket őriz a tavalyi túráról, ugyanis több remek védéssel járult hozzá a második félidei feltámadáshoz.

Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, Komáromban nem lesz egyszerű dolga a csapatnak. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy elhozzuk magunkkal a két pontot. Remélem, minél több Bányász szurkoló velünk tart és megalapozza a mérkőzés hangulatát.

Az örökmérleget is kiegyenlíthetjük végre, ugyanis kilenc győzelemre jut tíz vereség és egy döntetlen. Útra fel tehát, szurkoljuk ki együtt a győzelmet Komáromban!

A második forduló párosításai: