Hivatalossá vált csapatunk további menetrendje a felsőházra, március 28-án a Gál Gyulába érkezik a budapesti TFSE csapata, akiket tavalyról már jól ismerhetünk.
Mielőtt azonban belemennénk a részletes menetrendbe, ismerkedjünk meg a nekünk párul szánt „B” csoportból érkező csapatokkal. A „B” jelű nyolcas tavaly óta két helyen változott. A feljutó Fradi ifi helyett a Tatát csoportosították át, illetve a Budapesti Honvéd helyett a BVSC Zugló kapott itt helyet (rajtuk kívül: TFSE, Cunder, Tatabánya U21, Budakalász, Tarján, Tromos). Azt talán megállapíthatjuk, hogy tavaly is a mi csoportunk volt erősebb (az első négy helyből hármat mi szereztünk meg), és ez így volt idén is, ugyanis az „A”-ba a Tata helyett két NB1/B-s kiesőt az Ajkát és a BFKA U21-et sorolták.

Nem is volt kérdés tehát, hogy a Tatával találkozni fogunk a továbbiakban, és efelől ők sem hagytak kétséget: 100%-os mérleggel, és így 12 ponttal folytatják a küzdelmeket, míg nálunk a körbeverések miatt a csoportgyőztes Füred is „csak” nyolc egységet visz a rájátszásba. Az esélyek latolgatásakor tehát a Tata lehet a kiindulópont, az ellenük vívott két meccse mindenkinek élet-halál lesz, ugyanis jelentős ponthátrányt kell ledolgozni. A Tata tavalyi kulcsemberei közül többen is ott vannak a klubnál. A 24/25-ös házi gólkirály Sárosi Ádám idén is ontja a gólokat (85-öt termelt az alapszakaszban), de a Budai Farkasoktól szezon elején érkezett Csányi is 78 gólnál tart. Semmivel sem tűnik gyengébbnek ez a csapat, mint amelyikkel tavaly vívtunk, de azt meg kell hagyni, hogy nekik nyolc szuper rangadót kell vívniuk egymás után, amire az alapszakaszban nem voltak rákényszerítve. Mindezt négy pont előnyből kezdhetik tehát.
Másodikként a TFSE csapata jutott a felsőházba. Együttesük jelentősen kicserélődött, a tavalyi öt legjobb felsőházi góllövőjükből csak egyikük a csapat tagja (Mellák Bence, aki 57 góljával most is vezeti a házi listát). Tavaly nagy meglepetésre Budapesten elkapták a Tata csapatát, és minket is ők fosztottak meg az ezüsttől az utolsó fordulóban. Idén a tópartiaktól oda-vissza kikaptak (27:25 Tatán, 25-30 Budán), és még egy szűk vereség becsúszott a Tatabánya U21-től is (26:25 Tatabányán), amit azonban jelentősen megtoroltak otthonukban (37-31). Hozzánk hasonlóan hat ponttal várják a folytatást, és rögtön ide is látogatnak, rangadóval kezdünk tehát.

Harmadik helyen a Cunder Kézisuli jutott be a play-off-ba. A kilenc győzelemre öt vereség jutott nekik, de még így is -6-os gólkülönbséget szedtek össze (az első 4 elleni gólkülönbség pedig -38). A Tatától és a TFSE-től két-két viszonylag nagyarányú vereséggel szemben két szűk győzelmet tudnak felmutatni a tatabányai fiatalok ellen. Tavaly ellentmondást nem tűrően győztük le őket oda-vissza, meglátjuk idén mire lesznek képesek.
Negyedikként pedig a Tatabánya U21-et kaptuk ellenfélnek, akik a 2. fordulóban elért 26:25-ös TFSE elleni győzelemnek köszönhetően két pontot hoznak majd, és mindössze egyetlen ponttal előzték meg a tavaly felsőházas Budakalász csapatát. Az impozáns Tatabányai Multifunkciós Csarnokban játsszák hazai meccseiket, ahova már csak ezért is érdemes lesz ellátogatni.
Mi tehát itthon kezdünk a TFSE csapata ellen, majd előbb Tatára, utána pedig Tatabányára látogatunk, hogy aztán a Cunderrel mérkőzzünk hazai környezetben. A visszavágók sorába annyi változás csúszik, hogy a fehérváriak kérésére a Cunder elleni utolsó fordulót előre hozzuk, így a Tatabánya ellen itthon zárjuk a bajnokságot, egy héttel a többiek előtt.

