Azt biztosan állíthatjuk, hogy az A-B csoport felsőházi rájátszásának leginkább várt összecsapására
kerül sor vasárnap este, Budapesten. Fiaink az egy ponttal előttünk álló FTC U21-es csapatához látogatnak.
A két csapat egyelőre másolja egymás eredményeit, ami a felsőházi küzdelmeket illeti: a két gárda az egymás ellen lejátszott várpalotai döntetlen után három meccset nyert zsinórban. Míg a Fradi leglátványosabb sikerét idegenben – Tatán – aratta, amikor végig vezetve, a vártnál simábban gyűrte le a TAC csapatát, addig a Bányász otthon mutatott tiszteletre méltó teljesítményt azzal, hogy 21 gólon tartotta és hét góllal győzte le a TFSE gárdáját, amely addig egy gólnál nagyobb arányú vereséget senkitől sem szenvedett (még a Fraditól sem).
Ellenfelünk legeredményesebb játékosa Horváth-Garaba Ádám, aki majd’ hét gólos átlagot produkál meccsenként (27gól/7meccs), sőt, Várpalotán ezt is felülteljesítve kilenc góllal terhelte kapunkat. Fiatal kora ellenére a Fradi felnőtt csapatában is bemutatkozott (külön pikantéria az ő esetében, hogy a Kispest legenda Garaba Imre unokája), és első felnőtt meccsén rögtön 3/3-mal zárt. Van tehát kire készülnie Soha Gergő tanítványainak, de NB1-es tapasztalatból nálunk sincs hiány szerencsére: Gebhardt Ádámot kértük, hogy néhány mondatban szóljon a hétvégi meccsről:
„Mint mindig, két pontért utazunk idegenbe, most sem lesz másképp. Ha az itthoni hibákat ki tudjuk javítani – volt pár sajnos -, akkor úgy vélem nem lehet kérdés a meccs végkimenetele. Szurkolóink úgy érzem most is velünk lesznek.”
Nagy szükség lesz a védelemre, ami az elmúlt meccseken bizonyított. A várpalotai fal egyik oszlopa, Gáspár Imi is nyilatkozott:
„Két pontért utazunk az idény legfontosabb meccsére. Kemény ütközet elé nézünk. Bízunk benne, hogy sokan ellátogatnak velünk Budapestre.”
Csapatunk vezetőedzője – Soha Gergő – szokásától eltérően, most nem a taktika, vagy a fegyelem oldaláról közelítette meg a ráhangolódást:
„Ez a szép az elvégzett munkában: eddig is sokat rakott bele a csapat, és most is amit csak tudunk, beleteszünk! A vasárnapi mérkőzés a következő állomás, ahol megmérettethetjük magunkat, ez az eddig beletett munkánk egyfajta ünnepsége lesz. A két pontért mindent meg fognak tenni a srácok, bízom bennük!”
A szurkolók is bíznak, ha minden igaz szépen telik a külön busz. Találkozzunk az Elek Gyula Arénában!
Hajrá Bányász!
