A várpalotai kézilabdázás szerelmesei lassan egy évtizede várakoznak türelmesen az NB II-ből való újbóli feljutásra. A legutóbbi NB I/B-s búcsú után az akkor színre lépő vezetőség – Nátrán Roland elnök, valamint Németh Balázs szakosztályvezető – célja nem is lehetett más, mint a szakosztály egyenesbe hozása, és a biztos alapok letétele.
Bár egy-egy felvillanása az elmúlt évtizedben is volt csapatunknak, hosszú idő után tavaly jutottunk el odáig, hogy az a vízió, amin a stáb dolgozott, kezdett testet ölteni, és a vezetőség tudatos építkezése feljutási álmokkal kecsegtetett. A bravúr nem sikerült, de a lendület megmaradt, és idén még inkább megvalósulni látszik a koncepció, amellyel – inkább előbb, mint utóbb – sikerre vihető a csapat.
A stáb a játékospolitikát három pillérre építette fel. Egyrészt megtartották azt a magot, akik húzóemberek voltak az utóbbi NB II-es idényekben (Szöllőskei Gergő, Fülöp János, Csomay Pál), másrészt az elmúlt két évben több egykori várpalotai nevelés is hazatért, hogy segítse a csapatot, elég, ha csak Gebhardt Ádámra, Foki Dávidra, Schekk Andrásra vagy Bogdány Örsre gondolunk. Harmadrészt pedig ígéretes játékosokat sikerült igazolni, akik nem csak egy-egy szezon erejéig, de akár hosszútávon is erősíthetik a VBSK-t.

A játékosok mellett a szakma sem maradt el, a Bányásznál dolgozó edzők folyamatosan képzik magukat, így a felnőtt és utánpótlás csapatokat is kvalifikált szakemberek irányítják. A klub rövid távú céljai között szerepel az NB I/B-be való visszatérés, így a vezetőség úgy döntött, hogy a játékoskeret után szakmai téren is szintet kell lépni, ami egy olyan névvel látszik megvalósulni, ami minden Bányász drukker szívét megmelengeti. Május 1-től ugyanis ifj. Kiss Szilárd gardírozza a Várpalotai Bányász kézilabda szakosztályának minden csapatát, szakmai igazgatóként.
A szintlépésről és ennek körülményeiről Nátrán Roland, a VBSK elnöke eképpen nyilatkozott:
„A céljaink egyértelműek: méltók szeretnénk lenni a várpalotai kézilabda kultúra korábban elért, legmagasabb szintet képviselő hagyományaihoz, és olyan modern, fejlett klubstruktúrát igyekszünk kialakítani, ami a szurkolóinknak, az itt sportoló gyerekeknek és szüleiknek a teljes megelégedését szolgálja, egyben minden sportolónknak ideális fejlődési környezetet biztosít. Ennek a törekvésnek a felkészült és ambíciózus szakmai stáb adja az alapját, amelynek irányítására – ifj. Kiss Szilárd személyében – meggyőződésem szerint Magyarország egyik legjobb szakemberét sikerült megnyernünk. Ezzel mind az utánpótlásnevelés, mind a felnőtt csapat felkészítése terén egy új szintre lép a VBSK. Hosszútávú építkezésbe kezdtünk pár évvel ezelőtt, amely most egy újabb szakaszába érkezett. Szilárddal, a szakmai stábbal, szurkolóinkkal és sportolóinkkal megcélozzuk a honi kézilabdázás szakmai legfelsőbb szintjét, amiben biztos alapunk a kézilabda és a VBSK szeretete és az a hajtóerő, amelyet szurkolóink biztatása jelent – Várpalotán nem kizárólag az első csapat, de az utánpótláscsapatok mérkőzésein is.„

Ifj. Kiss Szilárd 38 éve tevékenykedik edzőként, ez idő alatt hozzászokott már a csapatépítés gyönyörű feladatához, ugyanis hazánk egyik legelismertebb és legsikeresebb utánpótlás edzője: hosszú éveket dolgozott Veszprémben és a PLER-ben, majd tíz évet töltött el a NEKA-n, illetve a női korosztályos válogatottak élén EB és VB érmekkel gazdagította a honi kézilabdát. Az elmúlt két szezonban a Budai Farkasokat irányította és repítette őket egészen az NB I-ig. Édesapja vezetésével a Bányász egyszer már átélhette a másodosztályba való feljutás örömét, Várpalotán azt reméljük, hogy ez újból sikerülni fog. A szakember is nyilatkozott az új kihívásról:
„Nagyon örültem Rolandék megkeresésének. Régi hagyománya, történelme van a kézilabdának Várpalotán, melyet szeretnénk tovább írni. Nagyon szimpatikus irány, hogy a vezetés felvette a kapcsolatot korábbi várpalotai játékosokkal és szakemberekkel akikre szeretnék építeni a jövőt. A terveket meghallgatva döntöttem úgy, hogy májustól részese leszek a megvalósításnak és minden tapasztalatom átadom az itt dolgozó edzőknek és játékosoknak. A célunk egyértelmű, minőségi kézilabdát szeretnénk létrehozni a legkisebbektől a felnőtt csapatig. Ehhez az építkezéshez idő szükséges, de mivel egész életemben ezt csináltam, ez nem szokatlan számomra. A fantasztikus közönségre lehet alapozni, mely óriási támogatást jelent a felnőtt csapat részére. Bízom benne, hogy tudunk egységesen dolgozni és mindenki magáénak fogja érezni a csapatokat és az egyesületet!„

Várpalotán tehát minden körülmény adott, hogy a régebbi korok fényéből valami újra megcsillanjon: biztos anyagi lábakon álló szakosztály, óriási szakmai tapasztalat, és rendre teltházas csarnok várja az itt játszókat.
